8 március 2016

16 nemzet képviselteti magát Ermelo-ban

Március 31. és április 3. között, a Holland Nemzeti Lovas Központ Ermelo-ban nemzetközi fogathajtó versenynek lesz a házigazdája. Körülbelül 120 hajtó, 16 országból vesz majd részt a versenyen a Holland Lovas Szövetség (KNHS) területén.


Fotó: Rinaldo de Craen


Fotó: Rinaldo de Craen

Az idei lesz az ötödik alkalom, hogy Ermelo fogathajtó versenynek ad otthont. Az első három évben csupán hazai versenyzők számára volt nyitott a verseny, amit 2015-ben nemzetközi kategóriákkal bővítettek. 2016-ban a versenyen már csak nemzetközi hajtók vehetnek részt.
Az ermeloi kétcsillagos verseny célja az, hogy lehetőséget biztosítson az új versenyzőknek nemzetközi szinten és továbblépési lehetőséget biztosítson számukra magasabb szintre.

„Jó látni, hogy ilyen nagy népszerűségnek örvend ez a verseny a hajtók körében,” mondta a verseny rendezője, Jeroen Houterman. „A kétcsillagos versenyek utáni érdeklődés óriási, nem csak Hollandiában, de külföldön is, és mivel Ermelo viszonylag a szezon elején kerül megrendezésre, itt bárki könnyedén megkezdheti a felkészülését a szezon elkövetkezendő nagyobb versenyeire.”

A nagyszámú nevezés miatt a verseny március 31-én, csütörtökön, az állatorvosi kontrol után kezdődik, a póni négyes és négyesfogat kategóriák díjhajtásával. A további kategóriák indulói április 1-én, pénteken hajtanak majd díjhajtást. Az egyesfogatok létszáma különösen nagy, hiszen ők az Egyesfogathajtó Világbajnokságra készülnek, melyet az ausztriai Piber-ben rendeznek majd augusztus első hétvégéjén.

A maraton, ami hat akadályból áll, köztük egy vizes akadállyal, április 2-án szombaton kerül lebonyolításra, míg az akadályhajtást április 3-án vasárnap rendezik. Tekintettel a nagy versenyzői létszámra, az akadályhajtás két arénában fog zajlani, ezzel is lerövidítve a verseny idejét.

A versenybíróság elnöke a holland 3-as szintű nemzetközi bíró Jaap Boom. A német 3-as szintű pályaépítő Josef Middendorf felelős a pályaépítésért.

Nem csak Hollandia szomszédos országai Belgium és Németország képviseltetik magukat a versenyen, hanem több hajtó Ausztráliából, Argentínából, Dániából, Spanyolországból, Észtországból, Franciaországból, Nagy- Britanniából, Magyarországról, Luxemburgból, Norvégiából, Svájcból, Svédországból és az USA-ból is elutaznak Ermeloba, a KNHS központba.

A verseny minden nap 8.30-kor kezdődik és körülbelül 18.00-kor ér véget.

Kattintson ide további információért.