4 február 2016

A Rijo Nemzetközi Lovas Kiállítás egyesül a Paard&Koets-al

A Paard&Koets a világ egyetlen olyan kiállítása, melynek középpontjában kizárólag a fogathajtás áll. A kiállítást második alkalommal rendezték a hollandiai Ermeloban a tavalyi évben. A látogatók száma minegy 10%-al növekedett, 12.500 főre, és körülbelül 100 kiállító vett rész az eseményen. A világ minden részéről érkeztek látogatók, Lettországtól Franciaországig és Amerikától Svédországig. 


A külföldi látogatók Ermelo-ba csábítása idén is a szervezők legfőbb célkitűzése. Emellett a szervezők az antik kocsik kiállítását is bővíteni szeretné. A tavaly résztvevő antik kocsik és szerszámok kiállítói mellett idén az ismert holland kettesfogathajtó Riny Rutjens is csatlakozik a kiállítók névsorához. Rutjens nagy antik kocsigyűjteménnyel rendelkezik. Rutjens az elmúlt három évben saját kiállításán mutatta be gyűjteményét.
Ezen a kiállításon több standon is csak az antik kocsik kerültek kiállításra, melyet idén a Paard&Koets-ra költöztetnek át.
A főszervező Gijs Bartels örült ennek az egyesülésnek: "Riny és én régóta jól ismerjük egymást, és nagyon örülök, hogy mostmár együtt is dolgozhatunk. Ezzel az együttműködéssel a Paard&Koets még teljesebb lett. Ha a holland fogathajtó társadalom jobban összefog, még több fogathajtást szeretőt tudnánk Ermelo-ba csábítani a világ minden részéről."

A Paard&Koets-t 2016. november 4-én, 5-én és 6-án szervezik a Holland Nemzeti Lovasközpontban Ermeloban. További információ a www.paardenkoets.nl honlapon.