8 május 2016

Fábiánsebestyén: Lázár és Kecskeméti győzelmek az idei versenyen

Fábiánsebestyén az idei évben ismét egy kiváló rendezésű és színvonalas nemzetközi versenynek volt a házigazdája. Kecskeméti László volt a mezőnyben az egyetlen hajtó, aki alapidőn belüli, hibátlan pályát tudott hajtani, amivel bebiztosította első helyét összetettben is. Lázár Vilmos és Lázár Zoltán nem találtak legyőzőre a kettes- és négyesfogat kategóriákban. 

Ötvenegy hajtó, hat kategóriában teljesítette a versenyt Fábiánsebestyénben, ahol a rendezők mindent megtettek annak érdekében, hogy mind a hajtók, mind a nézők igényeit kielégítsék.
Az előző évekhez hasonlóan, a Lázár testvérek kiváló formában versenyeztek a teljes hétvége alatt. Vilmos és Zoltán megnyerték a pénteki díjhajtást a kettes- és négyesfogat kategóriákban, csak úgy mint a szombati maratonhajtást. Lázár Vilmos második helyen végzett az akadályhajtásban és könnyedén, több mint húsz hibapontos előnnyel győzött az összetett versenyben, megelőzve Szilágyi Zsoltot a második helyen. 
Lázár Zoltánnak már nem volt ilyen könnyű dolga, hiszen egyik első lova elcsúszott akadályhajtás közben ami időveszteséggel és egy leütött labdával is járt. Összesen két labdát ütött és időtúllépésért is kapott hibapontot, de így is meg tudta tartani vezető pozícióját. Ifj. Dobrovitz József végzett a második helyen, aki első versenyét teljesítette új fogatával. Édesapja, Dobrovitz József lett a harmadik.

Kattintson ide az eredményekért.

Kattintson ide a képekért.