2 május 2017

Anyagi segítség a négyesfogathajtóknak a 2018-as Lovas Világjátékokra

Az FEI 25.000 svájci frankos támogatást (körülbelül 23.000 euró) bocsájt azon négyesfogathajtók részére, (maximum 2 hajtó nemzetenként) akik jogosultak lesznek a Lovas Világjátékokon való részvételre, melyet szeptember 11-23. között rendeznek majd meg az amerikai Tryonban.


Ahhoz, hogy megállapítsák melyik nemzeti szövetség jogosult erre a támogatásra, egy WEG 2018 Négyesfogathajtó Ranglistát hoznak majd létre. A ranglistára való felkerüléshez a négyesfogathajtók 2017. június 1. és 2018. május 31. között pontokat szerezhetnek majd, CAIO4*-os és CAI3*-os versenyeken. A négy legjobb eredmény számít majd bele a Top 20 hajtó rangsorolásába. A 2017-es Négyesfogathajtó Európa-bajnokság eredményei nem számítanak majd bele ebbe a ranglistába.

Ez a rendszer csak azt fogja majd megállapítani, hogy melyek azok a nemzeti szövetségek akik jogosultak a támogatásra (összesen 50.000 svájci frank szövetségenként). A szövetségek maguk dönthetik majd el melyik négyesfogathajtók szeretnék indítani a világjátékokon. A összeget kizárólag a lovak és a felszerelések tengerentúlra való szállítására lehet felhasználni és csak a Észak-Amerikán kívüli országok kaphatják meg. Az FEI az összeget a nemzeti szövetségekhez juttatja majd el.

Kattintson ide a teljes dokumentumért.