18 május 2016

Ingyenes verseny Pleternica-ban

A horvátországi Pleternica-ban megrendezésre kerülő CAI1*-os és CAI2*-os verseny szervező bizottsága szeretettel vár minden hajtót június 24-26. között versenyükre és teljesen ingyenes versenyzést biztosít minden indulónak. 




A szervezők mindent ingyen ajánlanak fel, ami kivételes a nemzetközi fogathajtó sportban. Az istállók, az alom, a nevezés, a széna, a víz, az áram, minden ingyenes.

"Nemzetközi versenyzőket szerenénk idecsábítani a versenyünkre," mondja a versenyigazgató Domagoj Katic. "Tudjuk, hogy minden versenyzőnek sűrű a naptára és az árakat is nézik. Ezért úgy döntöttünk, hogy mindent ingyen ajánlunk fel és reméljük, hogy minnél több hajtó jön majd. Ezen felül a verseny az elkövetkezendő világbajnokságokra kvalifikáló verseny is, ami még egy érv Pleternica mellett."

A versenyzők június 21-én, keddtől érkezhetnek. Az állatorvosi kontrol június 23-án, csütörtökön lesz. A díjhajtást pénteken, a maratont szombaton, az akadályhajtást pedig vasárnap rendezik meg. Az 1*-os versenyzők is pénteken hajtanak díjhajtást, vasárnap pedig akadályhajtást. 

A versenybíróság elnöke Dr. Fejér Barna, nemzetközi 3-as szintű bíró lesz. A pályaépítő pozícióját ifj. Jámbor Vilmos fogja betölteni, aki harmadik lett a múlt héten megrendezésre került Royal Windsor Horse Show-n.

A nevezési határidő 2016. június 19-ig lesz meghosszabbítva.

Kattintson ide a versenykiíársért