22 december 2016

Lexington és Samorin hivatalosan is versenyben vannak a 2022-es WEG-ért

Az FEI bejelentette, hogy két város is hivatalosan beadta pályázatát, a 2022-es Lovas Világjátékok rendezési jogáért. A két város Lexington, Kentucky (USA) és Samorin (Szlovákia).

„Nagyon örülünk, hogy két ilyen jelentkezőnk is van az FEI Lovas Világjátékokra”, mondta az FEI elnöke, Ingmar de Vos. „Mindkét helyszín már rendelkezik az infrastruktúrával, ami egy ilyen nagy eseményhez szükséges.”

A rendező kiválasztásának folyamatában a következő lépés a helyszínek meglátogatása, ahol az eseményt rendezhetik majd. Ezeket a látogatásokat 2017. januárja és májusa között fogják megtenni, júniusi határidővel. Ezek után a pályázók, a harmadik negyedévben, egy hivatalos prezentációt tartanak majd az FEI Értékelő Bizottságának, amiután hivatalosan is kijelölik a rendezőt novemberben.