11 szeptember 2016

Mezőhegyes: Samba Lott, Valenzio FST és Nesqu GB a világbajnokok

Négy nap versenyzés után, Samba Lott, Valenzio FST és Nesqu GB vihették haza a világbajnoki címet a II. FEI Fiatal Fogatlovak Világbajnokságán, melyet Mezőhegyesen rendeztek meg. 

Az öt éves lovak három napig versenyeztek egymás ellen, összetett díj- és akadályhajtás versenyszámban. A lovakat a díjhajtás alapjármódjaiban bírálták a lovak életkorának megfelelően. A bírálatok között szerepelt az általános benyomás és a lovak kiképzésének minősége is. 
A Szász-Thüringiai hidegvérű Samba Lott és hajtója, a német Steffen Horn már az első kvalifikációs versenyen megmutatták, hogy aranyérmeért jöttek Mezőhegyesre. A ló kiváló ütemességgel és szabályos jármódokban hajtotta végre a tesztet, amivel az első helyet szerezték meg. A szombati döntőben ismételten legyőzhetetlen volt a Steffen Horn-Samba Lott páros, és megérdemelten vihették haza az aranyérmet az 5 éves kategóriában. 

Az ezüstérem a Sziléziai Rebelia és a kiváló lengyel hajtó, Bartlomiej Kwiatek nyakába kerülhetett. A döntőben kiválóan ment végig a páros és hibátlanul teljesítették az akadálypályát is, ami az ezüstérmet jelentette számukra. A Wesztfáliai kanca, Fiderella 2 lett a bronzérmes, Ulrich Hengemühl hajtásában, ami kiváló eredmény, hiszen mind a hajtó, mind a ló először vett részt nemzetközi versenyen. 



A verseny gyönyörű napos időjárásban zajlott lett, a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok versenypályáján. A nemzetközi zsűri elnöke a német Klaus Christ volt, tagjai pedig Joaquín Medina García (ESP), Anne Marie Turbé (FRA) és Jan Erik Palsson (SWE). A versenyrendezőség minden hajtó tesztjét 15 percel számolta a startlistán, így idejük volt arra a zsűri tagjainak, hogy élőben kommentálják minden hajtó programját, miután azt a versenyző befejezte. A versenybíróság elnöke mikrofonban ismertette a versenyző pontszámát és kommentálta a látott tesztet, az egyes szempontok szerint. Ez minden hajtónak kiváló támpontot jelentett abban, hogy mire kell majd figyelnie a következő hajtásakor, esetleg javítania azon. Valamint megkönnyítette a nézők számára, az egyébként nem egyszerű díjhajtás és kombinált díjhajtás pontozásának szempontjait. Ezt a vasárnapi kombinált maratonhajtás alkalmával is megtette az alapzsűri. 







8 indulója volt a hatéves lovak kategóriájának, akik az ötéves lovakkal ellentétben már négy napig versenyeztek. Két napig összetett díj- és akadályhajtás volt a porgramon, mint a hétéves lovaknak, ahonnan az első öt hajtó jutott tovább a szombati díjhajtás döntőjére. Vasárnap az összetett akadály- és maratonhajtás döntötte el a végleges sorrendet a versenyben.

A német Drik Hofmann, aki fogathajtó edző a Szász nemzeti lovas- és fogathajtó központban, Valenzio FST-vel kiválóan kezdte az első kvalifikációs versenynapot, hiszen azt megnyerte. Valenzio FST kiváló lépést mutatott be és az általános benyomásra is 9.0 pontot kapott a zsűritől. A második helyet a tavalyi 5 éves lovak világbajnoka, Enfado P a német Jovanca Marie Kessler hajtásában, szerezte meg. Harmadik lett a fiatal osztrák hajtó, Vinzenz Dobretsberger, Conversano Csaló nevű lipicai lovával. A döntő végeredménye sem változott, és Valenzio FST vihette haza az aranyérmet, megelőzve Enfado P-t és Conversano Csalót.

Kattintson ide az eredményekért

Kattintson ide a képekért

A hétéves lovak kategóriája volt a legnépesebb, hiszen összesen 13 résztvevője volt. A hétévesek versenyét ugyan olyan formában rendezték mint a hatéves lovakét. 

A svájci Giacomin Barbüda a negyedik helyet szerezte meg a kvalifikációban, melyet a lengyel Bartlomiej Kwiatek nyert meg, Bazyli nevű lovával. Barbüda saját tenyésztésű freiberger lovát, Nesqu GB-t hajtotta a versenyen, akivel megnyerte a szombati díjhajtás versenyszámot. A lova kiváló nyújtott ügetést mutatott be a díjhajtás alatt és az összetett maratonhajtásban kiváló tempóban hajtotta meg az akadályokat. Ezzel a teljesítménnyel a svájci páros lett az új világbajnok. A díjhajtásban megszerzett második és a maratonhajtásban a harmadik helyezéssel, a lengyel Weronika Kwiatek lett az ezüstérmes a Sziléziai ménnel, Epilog-al. Testvére, Bartlomiej Kwatiek szerezte meg a bronzérmet Bazíli-vel.