8 augusztus 2017

Négyesfogathajtó Világbajnokság 2020-ban Horst aan de Maas-ban

A nemzetközi Lovas Szövetség a hollandiai Horst aan de Maas-nak ítélte oda a 2020-as Négyesfogathajtó Világbajnokságot. A világbajnokságot szeptember 2-6. között rendezik meg a Grandorse Lovasközpontban, Kronenbergben (Horst aan de Maas).

IJsbrand Chardon
Fotó: Krisztina Horváth

Ezzel a rendezők a 2018. augusztus 31-től szeptember 1-ig megrendezésre kerülő Egyesfogathajtó és Parafogathajtó Világbajnokságok mellett, ismét egy nagy esemény rendezési jogát szerezték meg. A fogathajtásnak a történetében hetedik alkalommal lesz Hollandia Négyesfogathajtó Világbajnokság házigazdája. Apeldoornban 1976-ban, 1982-ben, 1988-ban, Hágában 1994-ben – a Lovas Világjátékokon belül – Beesdben 2008-ban, Bredában 2016-ban és most Horstban kerül majd sor a nagy eseményre.
“Elnézve a rendezőségünk ambícióit, ezek a világbajnokságok kiválóan beleillenek abba a jövőképünkbe, amelyben nagy lovaseseményeket szeretnénk rendezni az elkövetkezendő években. Nagyon örülünk, hogy mind a KNHS (Holland Lovas Szövetség) és az FEI ebben mellettünk áll és ezeket a bajnokságokat nekünk adták,” mondta az elnök Nico Rijnbende.

Áprilisban a Grandose először adott otthont egy óriási nemzetközi versenynek, több mint 100 résztvevővel. A helyszínt nagy örömmel fogadták a versenyzők és a hivatalos személyek, akik világbajnoki színvonalúnak írták le a helyszínt. Májusban ismét a fogathajtóké volt a helyszín, amikor egy nagy nemzeti versenyt rendeztek ott és nemrégiben jelentették be, hogy idén ősszel ismét megrendezésre kerül majd egy nagy nemzeti verseny.

“A helyszínen kilenc maratonakadály található, minden versenyen hat-hét akadályra van szükségünk, így tudunk váltogatni,” mondta a verseny rendezője és pályaépítője Jeroen Houterman. “Az első két verseny után, tudjuk, min kell változtatnunk ahhoz, hogy az elkövetkezendő világbajnokságokat sikeressé tegyük. A helyszín nagyon jó adottságokkal rendelkezik az ilyen versenyekhez és nagyon várjuk már, hogy sikeres bajnokságokat rendezhessünk meg itt.”

A 2020-as Világbajnokság előzetes programtervezete:

augusztus 31., hétfő                Versenyzők érkezése
szeptember 1., kedd                Megnyitóünnepség & Nemzetek estje
szeptember 2., szerda             Állatorvosi kontrol
szeptember 3., csütörtök         Díjhajtás – 1. nap
szeptember 4., péntek             Díjhajtás – 2. nap
szeptember 5., szombat          Maraton
Szeptember 6., vasárnap         Akadályhajtás & eredményhirdetés