28 október 2016

Szabadkártya De Ronde-nak, Exell-nek és Geerts-nek Mechelenben

A belgiumi Jumping Mechelen szervező bizottsága Koos de Ronde-nak, Boyd Exell-nek és Glenn Geerts-nek szabadkártyás indulási jogot adott az FEI Fedeles Négyesfogathajtó Világkupára.

A szabadkártyás indulók a Nekkerhalban, december 29-én és 30-án nehéz ellenfeleket kapnak Theo Timmerman, IJsbrand Chardon, Rainer Duen, Jerôme Voutaz és Georg von Stein személyében.

Előző évben a világbajnok Boyd Exell bizonyult a legjobbnak a versenyen, Koos de Ronde-t és Georg von Stein-t megelőzve.

A közönségkedvenc Glenn Geerts már javában készül a mecheleni versenyre és idén már több kisebb fedeles versenyen is sikeresen részt vett: "Idén egy teljesen új fedeles fogatot hajtok. A hátsó lovaimat az előző fogatomban, a 2014/2015-ös a szabadtéri versenyeken hajtottam, az egyik első lovam a szabadtéri tartalék lovam, a másik pedig az idei fogatom egyik maraton lova. Ez a fogat eddig a legjobb fedeles fogatom, a lovak gyorsak, sok tapasztalattal rendelkeznek és jól dolgoznak együtt. Megpróbálom őket ritmusban tartani Mechelenig, ahol szabadkártyás induló leszek. Még további két kisebb fedelesen indulok majd a világkupa versenyig."

Az első verseny december 29-én, csütörtökön, 12.15-kor kerül sorra, míg a világkupa versenyt december 30-án, pénteken, 21.15-kor rendezik meg.