5 június 2016

Topolcianky: ifj. Dobrovitz József győzött

Az idei nemzetközi fogathajtó verseny Topolcianky-ban egy nehéz akadályhajtással fejeződött be. Ifj. Dobrovitz József győzött a négyesfogatok kategóriájában, megelőzve a két nap után még első helyen álló Móró Lajost és Jiri Nesvacil-t a haramdik helyen. Fiai, Jiri jr. és Radek végeztek a negyedik és ötödik helyen.


Sem a kettesfogatok, sem a négyesfogatok közül nem tudott senki alapidőn belüli hibátlan pályát teljesíteni a Fintha Gábor által tervezett akadálypályán. Kákonyi Norbert volt a mai napon a legjobb kettesfogathajtó, hiszen csupán néhány hibapontot kapott alapidő túllépésért. A német Sebastian Warneck első számú fogatával már közel volt a győzelemhez, hiszen az egész hétvége alatt kiválóan teljesített. Győzelmét be is biztosította egy verőhiba nélküli pályával és néhány hibaponttal idő túllépésért.


 



A svájci Michael Barbey volt a nap egyetlen dupla hibátlant hajtó versenyzője, ami első helyezéséhez hozzásegítette. A díjhajtásban elért 8. helye és maraton győzelmével kiváló úton halad a felkészülésben az idei Egyesfogathajtó Világbajnokságra. Honfitársa Leonhard Risch eladta győzelmét, miután két labdát is ütött és időhibapontot is kapott. A román szinekben hajtó Kovács Imre végzett a harmadik helyen.



A svájci egyesfogathajtó csapat nyerte meg az egyesfogatok Duna-alpesi Kupáját. Magyarország a második, míg Csehország a harmadik helyet szerezte meg.

A kettesfogatoknál a győztes német csapat egy személyből állt, Sebastian Warneck-ből, aki mindkét fogatával túl erősnek bizonyult a három fős magyar csapatnak a második helyen. A harmadik helyet a házigazda Szlovákia szerezte meg.

Kattintson ide az eredményekért.

Kattintson ide a képekért.