1 november 2017

Kibővített program a 2018-as lipicai nemzetközi versenyen

2018. július 4-8. között ismét nemzetközi verseny kerül megrendezésre a szlovéniai Lipicai Ménesbirtok területén. A sikeresen lezajlott, de esős Kettesfogathajtó Világbajnokság után a rendezőség már a jövő évi nemzetközi versenyre fókuszál, ahol kibővített programmal várják a hajtókat.


Fotó: Krisztina Horváth

Lipica ismét világkupa kvalifikációs versenyt hirdet meg a négyesfogatok számára, akik a fedeles világkupára gyűjthetnek pontokat. Az egyes- és kettesfogatoknak, két- és háromcsillagos verseny is kiírásra kerül majd és a pónifogathajtókat is szeretettel várják a kétcsillagos kategóriákban.

Újdonság a programban a fiatal hajtók kategóriái. A fiatal hajtók Kisbéren megrendezésre kerülő Európa-bajnoksága előtt mindössze négy héttel, kiváló lehetőség a gyermek, junior és fiatal hajtók számára a kvalifikáció és a gyakorlás Lipicán. 2018-ban először a fiatal lovak kategóriái is kiírásra kerültek. Két hónappal a mezőhegyesi világbajnokság előtt jó lehetőség a hajtók számára a fiatal lovak kipróbálására nemzetközi szinten.

A nemzetközi zsűri elnöke a francia 4-es szintű bíró Anne-Marie Turbé. A testület tagjai Joaquin Medina (ESP), Fejér Barna, Daniel Würgler (SUI) és Shelly Temple (USA).

Kattintson ide további információért a versennyel kapcsolatban.