14 május 2016

Windsor: Exell és Jámbor az első helyen

Hűvös, de napsütéses időben zajlott a mai maratonhajtás Windsor-ban. 28 négyesfogat és 10 póni négyesfogat teljesítette a Richard Nicoll által tervezett nyolc akadályt.




"Nagyon jó maraton volt és a legjobbat hozta ki az összes hajtóból," mondta a zsűri elnöke, Andrew Counsell. "Többen, akik nem végeztek a legelőkelőbb helyeken díjhajtásban, előre tudtak lépni a ranglistán, ha jól hajtottak ma, leginkább a pónifogatok kategóriájában."

A díjhajtás után vezető ausztrál Boyd Exell, kiváló maratont hajtva, ötödik helyével megtartotta a két nap utáni vezetést. A hetes akadályban azoban veszélybe került a pozíciója, amikor első lovai rossz folyosóba mentek be. Gyorsan korrigált és folytatta a versenyt.

IJsbrand Chardon, aki Theo Timmerman-al együtt a második helyen állt díjhajtás után, gyorsan és hibátlanul ment végig az akadályokon és megnyerte a maratont. Koos de Ronde a maratonhajtásban megszerzett negyedik helyével, összetettben előre jött a harmadik helyre.

A póni négyesfogatoknál, a díjhajtást nyerő német Dieter Höfs ötödik helyen végzett a maratonon, és ezzel az összetett versenyben az első helyet ifj. Jámbor Vilmos vette át, aki második lett a maratonon.

Kattintson ide az eredményekért.

Kattintson ide a képekért.