14 május 2017

Windsor: Nyolcadik alkalommal nyert Boyd Exell

Az ausztrál Boyd Exell nyolcadik győzelmét szerezte meg vasárnap a Royal Windsor Horse Show Land Rover Nemzetközi Fogathajtó Versenyen, ahol 2004-ben győzött először. Holland és svéd származású lovaival, már a díjhajtásban előnyre tett szert a többiekkel szemben és egy nyugodt, hibátlan maratonnal ezt tovább tudta növelni. A maratonban egy fiatal lovat hajtott hátul, aki első maratonját teljesítette.

A négyesfogatok kategóriájában a második helyet a belga Edouard Simonet szerezte meg, aki Boyd Exell egyik tanítványa és korábbi segédhajtója. A pályát, ami kihívás volt sok hajtó számára, ugyanakkor megfelelt a verseny rangjának, a holland Johan Jacobs tervezte. Exell egy labdát ütött, de így is 13 pontos előnnyel tudhatta magáénak a győzelmet. Simonet, aki egy gyönyörű arabofríz fogattal versenyez, a harmadik helyről jött fel a második helyre, míg a holland Koos de Ronde lett a harmadik.


Boyd Exell
Fotó: Krisztina Horváth

Kettesfogatok

A kettesfogatok számára sem volt könnyebb az akadályhajtás versenyszáma, ahol a két nap után vezető hajtó mögött a helyezések jócskán megváltoztak. A német Lars Schwitte megtartotta a díjhajtásban szerzett első helyét a maraton után is, ahol negyedik lett. Mindössze egy labdát ütött az utolsó versenyszámban ami azt jelentette, hogy ő az idei Royal Windsor Horse Show kettesfogatok versenyének győztese. A német egy hobbihajtó, aki csupán szórakozásból versenyez és emellett építkezési cégét vezeti. Schwitte először indult Windsorban és győzelemmel indított. Mögötte a második helyen a francia Michael Sellier végzett, aki szintén újonc Windsorban. Az osztrák Gerald Rössler alapidőn belül és hiátlanul teljesítette a pályát, amivel feljött a harmadik helyre összetettben.


Lars Schwitte
Fotó: Krisztina Horváth

Póni négyesfogtok

A póni négyesfogatoknál a fináléban új név került a győztes helyére. A német Jaqueline Walter átvette a vezetést a maratonhajtás után, amit megnyert, de az összetett verseny győztese végül az egyetlen dupla hibátlant hajtó Tinne Bax lett. Bax az elmúlt hat évben mindig indult Windsorban de győzelemre 2017-ig várnia kellett. A győztes mosolya mindent elárult, de Walter sem volt csalódott és örült második helyének. A hatszoros windsori győztes holland Jan de Boer a harmadik helyet szerezte meg. Palkovics Dávid egyedüli magyarként indult indén Windsorban és az ötödik helyen végzett összetettben. 

A négyesfogatok csapatversenyét Hollandia nyerte, IJsbrand Chardon, Koos de Ronde és Theo Timmerman összeállításban. A belga csapat, Edouard Simonet-el, Glenn Geerts-el és Dries Degrieck-el a második lett. Németország csapata, Georg von Stein, Mareike Harm, Rainer Duen összeállítással a harmadik lett.

Kattintson ide az eredényekért.

Kattintson ide a képekért.


Tinne Bax
Fotó: Krisztina Horváth