14 november 2021

2023-as Pónifogathajtó Világbajnokság a hollandiai Oirschotban

A 2023-as Pónifogathajtó Világbajnokság rendezési jogát a hollandiai Oirschot kapta meg, melyet a mai FEI Elnökségi ülést követően hoztak nyilvánosságra.

„Nagyon büszkék vagyunk, hogy megkaptuk a rendezési jogok,” mondta a helyszín tulajdonosa és a rendezőbizottság elnöke Bert Brans. „2020-ban és 2021-ben is terveztük a nemzetközi verseny rendezését, de mindkettő elmaradt a járvány miatt.”

Oirschot fontos szerepet tölt be a hollandiai, és mostantól a nemzetközi pónifogathajtók naptárjában is. 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben itt rendezték a Holland Pónifogathajtó Bajnokságot. „Fontos számunkra, hogy a versenyzők egy kiváló helyszínen versenyezhessenek. Az elmúlt években rengeteg bíztatást kaptunk a pónifogathajtóktól, és ezért döntöttünk a 2023-as világbajnokságra való pályázás mellett. Nagyon örülünk, hogy ez az álom megvalósulhat és nagyon várjuk a versenyt!”

A 2015-ös Bredai világbajnokságot követően, ez a második alkalom, hogy Hollandia lehet a házigazdája a pónifogathajtók legrangosabb versenyének.

2022-ben a Pony Driving Oirschot elnevezésű nemzetközi verseny (2*) póni egyes-, kettes- és négyesfogatoknak július 14-17. között kerül megrendezésre.

A világbajnokság dátuma előreláthatólag 2023. augusztus 23-27, vagy augusztus 30 – szeptember 3.



Fotó: Melanie Guillamot

Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.