18 augusztus 2021

10 nemzet 43 négyesfogathajtója indul Budapesten

50 évvel az első Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot követetően, melyet Budapesten rendeztek, néhány hét múlva ismét a magyar fővárosba utaznak Európa legjobb négyesfogathajtói. 10 nemzet 43 fogathajtója méri össze tudását és vesenyzik a bajnoki érmekért Budapest szívében, a Kincsem parkban szeptember 2-5. között.

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás társrendezvényeként, az Európa-bajnokság egy még különlegesebb környezetben kerülhet megrendezésre. Az 1971-es Európa-bajnokságon, amely szintén a Vadászati Világkiállítás társrendezvénye volt, Fülöp herceg volt a díszvendég.

A 2019-es Donaueschingenben megrendezett Négyesfogathajtó Európa-bajnokság teljes egyéni pódiuma itt lesz Budapesten. Bram Chardon, Benjamin Aillaud és Glenn Geerts minden bizonnyal feladják majd a leckét a többi hajtónak és megpróbálják megismételni a két évvel ezelőtti teljesítményüket.
Magyar színekben kilenc hajtó indul az EB-n. A magyar csapat – a tervek szerint – Lázár Zoltán, Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József összeállításan startol. Az egyéni versenyben indul: Galbács Ferenc, ifj. Galbács Ferenc, Papp János, Szakács Róbert, Váczi István, Vida József. Németország nyolc hajtóval, míg Hollandia hat hajtóval utazik Budapestre.

A verseny szeptember 1-jén kezdődik az állatorvosi kontrollal, a díjhajtást két napon, csütörtökön és pénteken tartják. A szombati maratonhajtáson nyolc lenyűgöző akadály várja a hajtókat, melyeket Fintha Gábor világbajnoki pályaépítő betűz fel. A vasárnapi akadályhajtást követően kerülnek kiosztásra az egyéni- és csapatérmek.

Kattintson ide a versenyzői listáért és a programtervezetért.



Fotó: Krisztina Horváth

Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.