24 június 2018

Anna Sandmann indul Aachenban

A riesenbecki nemzetközi verseny után, Karl-Heinz Geiger a németek szövetségi kapitánya bejelentette az Aachenben induló német hajtók nevét. Micahel Brauchle, Mareike Harm, Sebastian Hess, Christoph Sandmann és Georg von Stein utazhatnak Aachenba. A tehetséges Anna Sandmann az aacheni rendezőktől külön meghívást kapott és életében először indulhat majd a rangos versenyen.

A 22 éves Anna Sandmann számára ez az első szezon a négyesfogatok kategóriájában, miután kettesfogattal már több sikert is elért. Anna két héttel ezelőtt Lähdenben is édesapja első számú fogatával indult. A hétvégén Riesenbeckben 11. lett a díjhajtásban és a maratonhajtásban is. 3,49 hibapontot szerzett az akadályhajtásban és szintén 11. lett az összetett versenyben. Christoph Sandmann hetedik lett, a hatodik helyen végzett és egyben legjobb német Georg von Stein mögött.

Anna Sandmann mellett, Bram Chardon is idén debütál Aachenban.

Kattintson ide további információért.



Fotó: Joost Rouwhorst