20 október 2018

Annika Borg az új svéd szövetségi kapitány

Annika Borg lett az új svéd szövetségi kapitány minden kategóriában. Annika mostantól a felnőtt, a fiatal és a para fogathajtók irányítója lett. Lotta Pålsson és Camilla Kvist feladatait vette át. Pålsson nyolc évig volt a felnőtt kategóriák szövetségi kapitánya, míg Kvist a para fogathajtók szövetségi kapitányi feladatait látta el. Annikát 2015-ben a svéd fiatal hajtók szövetségi kapitányának nevezték ki, akik nagy sikereket értek el az évek során.

Annika Borg
Fotó: Krisztina Horváth

“Izgalmas lesz a versenyzőket követni és új célokat kitűzni. Mi leszünk a hajtók erőforrásai,” mondta Annika. Célja, hogy minden kategóriában a legmagasabb szintre jussanak a svéd hajtók: “Minden hajtót meghallgatok és megpróbálom kitalálni milyen segítségre van szöksége, akár a felkészülésben akár a versenyek során. Glenn Geerts és Michael Freund edzéseit nagyon jó segítségnek ítélték meg a versenyzők és örömmel dolgozunk velük 2019-ben is. Imádom a fogathajtást; muszáj volt igent mondanom!”

Annika hamarosan megbeszélést tart a hajtókkal az elkövetkezendő évreől. A pónik és a kettesfogatok számára 2019-ben világbajnokság, míg a négyesfogathajtóknak Európa-bajnokság van a tervek között.

Annika jól ismert a fogathajtásban. Sok éven keresztül a svéd világbajnok négyesfogathajtó Tomas Eriksson segédhajtója volt. Lovas szakiskolában végezte tanulmányait és több német, amerikai és svéd hajtóval dolgozott együtt. Ezen kívül FEI 1-es szintű steward is.