10 február 2019

Bordeaux 2019: Bram Chardon győzött

A holland Bram Chardon nyerte a 2018/2019-es FEI Világkupa döntőjét a franciaországi Bordeauxban. Ezzel a nyolcszoros világkupa bajnok Boyd Exellt taszította le trónjáról, aki a teljes szezonban magabiztosan a legjobb volt. Az ezüstérmet a szintén holland Koos de Ronde, míg a bronzérmet a fiatal belga Glenn Geerts szerezte meg.


Fotó: Krisztina Horváth

A versenyt megelőzően IJsbrand Chardon eredményét korrigálta a zsűri, így Chardon az ötödik hely helyett, a negyedikről várta a döntőt. A zsűri rosszkor indította el az órát, miután Chardon segédhajtója visszaszállt a fogatra. Chardon két labdát ütött a vasárnapi versenyben, így nem tudott bekerülni az első három közé. Boyd Exell nem tudott sokat javítani helyezésén a szombati hibák után, viszont a vasárnapi első körben meghajtotta a hétvége leggyorsabb idejét, így végül a hatodik helyen zárta a versenyt. A svájci Jerome Voutaz lett az ötödik. A szabadkártyával induló francia Benjamin Aillaud lett a hetedik.

Bram Chardon volt az egyetlen a hét hajtó közül, aki  mind a négy körben hibátlanul tudta teljesíteni a Johan Jacobs által tervezett pályát: „A fogatom az utolsó pillanatig kiválóan ment. A lovak a lehető legjobb formában voltak, ami kellett is, hiszen mindkét nap két kört kellett menniük. Ez egy olyan hétvége volt, amikor minden összejött. Az előző versenyek során mindig voltak kisebb hibáim, így mindig második voltam Boyd mögött. Különleges döntő volt, ahol rengeteg esemény történt, de ettől döntő a döntő,” mondta Bram, aki 2018-ban épphogy lemaradt a dobogóról. Bram 2016-ban segédhajtóként volt ott Bordeauxban, amikor édesapja megnyerte a világkupa döntőt.

Koos de Ronde örült az ezüstéremnek: „Tudtam, hogy nem tudom legyőzni Bramot, de ettől még mindent beleadtam, hiszen soha nem lehet tudni! A fedeles versenyeken egy hajszál választja el a győzelmet az utolsó helytől, sokszor történnek érdekes dolgok, mint ahogyan ezt a szombati versenyen is tapasztaltuk. Bram négy kiváló és hibátlan kört ment, teljes mértékben megérdemelte a győzelmet!”

Glenn Geerts nem lehetett volna boldogabb a harmadik helyével: „Azt reméltem a verseny előtt, hogy jobb helyezést érek el mint a hatodik. Reménykedtem, hogy negyedik leszek. Nagyon izgalmas lett a verseny, miután IJsbrand eredményét megváltoztatták a mai versenyt megelőzően, alig volt köztünk különbség. Számomra igazán ez a legnagyobb győzelem, hogy IJsbrand előtt tudtam maradni. Kár, hogy nem tudtam egyik körben sem hibátlan pályát menni, de ez a harmadik hely mindennél többet jelent számomra.”

Eredmény FEI Világkupa Bordeaux 2019:

  1. Bram Chardon (Den Hoorn) 502,43
  2. Koos de Ronde (Zwartewaal) 521,63
  3. Glenn Geerts (BEL) 551,98
  4. IJsbrand Chardon (Den Hoorn) 416,11
  5. Jérôme Voutaz (SUI) 420,44
  6. Boyd Exell (AUS) 432,12
  7. Benjamin Aillaud (FRA) 466,38

Kattintson ide az eredményekért.

Kattintson ide a képekért.