19 június 2020

Bühl nyitja a korona utáni nemzetközi szezont

A németországi Bühlben megrendezésre kerülő CAI2*-os verseny nyitja a korona utáni nemzetközi szabadtéri szezont júlus 8-12. között. A rendzők mindent megtesznek annak érdekébe, hogy minden szabályt betartva, jó versenyt biztosítsanak a versenyzőknek.

A rendezők szorosan együttműködnek a helyi hatóságokkal és Bühl önkormányzatával, melyből kifolyólag engedélyt kaptak, hogy minden hajtó egy segítő helyett, két segítőt vihet a versenyre. Ezen kívül minden nemzet egy edzőt és egy csapatkapitányt vihet a versenyre. A rendező számára engedélyezték az étel és ital árúsítását. De mindenki számára, aki nem egy háztartásból való a 2 méteres távolságtartás kötelező.



A rendező maximum 94 hajtót fogadhat a versenyen és eddig német, svájci, luxemburgi, dán, ír és amerikai nevezések érkeztek. Legfőképpen az egyesfogathajtó számára fontos a bühli verseny, hiszen nekik október végén Pauban világbajnokságot rendeznek.
Az istállómester Estelle Hebert lesz, aki a paui világbajnokságon is ezt a funkciót tölti be. Dr. Laura Oberlin lesz a kezelő állatorvos, aki Pauban a külföldi állatorvosként tevékenykedik.

A bühli versenyhelyszín hat akadállyal rendelkezik. A pályaépítő figyelembe veszi, hogy ez az év első versenye.

A rendezők számítanak a hatóságok ellenőrzésére a verseny ideje alatt, de ha minden hajtó és hozzátartozó személyzet betartja az előírásokat, minden rendben mehet.

Kattintson ide további információért.

Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.