22 április 2020

Elmarad a CHIO Aachen 2020-ban

Elmarad az aacheni Lovassportok Világünnepe idén. A rendezők közleményben közölték, hogy a koronavírus-járvány miatt nem lehetséges a verseny megrendezésre. "Az emberek egészsége mindennél fontosabb," mondta Frank Kempermann, az Aachen-Laurensberger Rennverein (ALRV) elnöke. Elmondta, hogy a nemzeti és nemzetközi helyzetre való tekintettel, valamint a tartomány által hozott szabályok miatt, úgy döntöttek, hogy törlik a 2020-as CHIO Aachen-t.

„Nagyon nehéz és érzelmes döntés volt ez számunkra,” mondta Michael Mronz, az Aachener Reitturnier GmbH (ART) vezérigazgatója. Mronz kiemelte, hogy a CHIO Aachent annak ellenére is nagyon nehéz kihívás elé állították, hogy erős, megbízható partnerekkel és kiváló és hűséges közönséggel rendelkezik. Azonban nem teljesen kell kihagyniuk a rajongóknak az idei CHIO Aachent, hiszen digitális formában megrendezik a versenyt. A további részletekről később adnak tájékoztatást.

A verseny korona miatt bekövetkezett eltörlése az első a CHIO Aachen történelmében. A világ leghíresebb lovassport eseménye 1898-ban kezdődött. A ’20-as évek óta rendeznek nemzetközi versenyeket és az egyetlen időszak amikor nem került megrendezésre, az a II. Világháború ideje alatt volt, 1940-1945 között. Az Aachener Soers helyszíne 1946-tól ismét versenyeknek adott otthont. Minden évben körülbelül 350 ezer ember látogat el a versenyhelyszínre és a 10 napig tartó versenyre.

A rendezők most egy kivételes jelenséget tapasztalnak: „Az emberek szolidaritása Aachennel elmondhatatlanul nagy ezekben a nehéz időkben. Többektől kaptunk visszajelzést, hogy lemondanak a jegyárak visszatérítéséről.  Hatalmas köszönettel tartozunk nekik, ezért a nagylelkű gesztusért,” mondta Carl Meulenbergh, az ALRV elnöke.

A már megvásárolt jegyek átválthatók a 2021-es CHIO Aachenra (június 25. – július 4.). További információ a chioaachen.com/tickets és a chioaachen.com weboldalon.



Fotó: Sonja Scharf