17 december 2015

Csapatverseny a négyesfogatoknak Windsorban

A Royal Windsor Horse Show 2016-ban magasabb szintre emelte nemzetközi fogathajtó versenyét május 12-15 között. Windsor a történelme során először CAIO versenyt rendez majd, ami egyben csapatverseny is lesz a négyesfogatoknak. A póni négyesfogatoknak az előző években megszokott 3*-os versenyt rendeznek majd.


A rendezőség ingyenes kompos átkelést* és az átkeléshez szükséges export papírokat biztosít a hajtóknak, ezzel is több négyesfogathajtót csábítva Windsorba. A windsori versenyen induló négyesfogathajtók 5 plusz pontot szerezhetnek majd az FEI Fedeles Világkupa 2016-2017-es szezonjának kvalifikációjában. Ezen felül a pénzdíjakat is felemelik majd a négyesfogatok kategóriájában.

Az angol királynő 90. születésnapját a windsori verseny alatt fogják megünnepelni, ami nagy eseményt ígér. A rendezőség sok pénzt fektet a versenybe, többek között az akadályok felújítására és új akadályok építésére, amivel szintén a verseny színvonalát kívánják emelni.  

A versenybíróság elnöke a brit Andrew Counsell lesz. A zsűri tagjai Joaquin Medina (ESP), Anne-Marie Turbe (FRA), Jiri Kunat (CZE) és Martha Hanks-Nicoll (USA) lesznek. A pályaépítő az osztrák 4-es szintű pályaépítő Christian Iseli lesz.
Richard Nicoll lesz a CAIO, míg Philip Bateman a 3*-os verseny technikai kiküldöttje.

*) A rendezőség fedezi a komppal való átkelés költségét Calais-ból Dover-ba, és ugyanazzal az összeggel támogatja, a bármely más átkelőt igénybe vevő hajtót.