30 november 2020

Elhunyt Ewald Meier, korábbi német szövetségi edző

72 éves korában, tegnap elhunyt az egykori német szövetségi edző, Ewald Meier. Egész életében szorosan kapcsolódott a lovakhoz és a lovassportokhoz. Aktív sportolóként, edzőként és oktatóként is nagy sikereket ért el.


Fotó: Dr. Jürgen Schwarzl

Gyermekkorától fogva lovakkal nőtt fel és foglalkozott. Sikereket ért el a díjlovaglás, díjugratás és a military szakágakban. 1973-ban hajtott először fogatot, és mindjárt négyesfogattal kezdett. Később fogatlovak képzésével is elkezdett foglalkozni, melyben azonnal előjött a tehetsége. Halmozta a győzelmeket, kétszer állhatott a német bajnokság dobogójának legfelső fokára és szerzett két ezüst és egy bronzérmet a világbajnokságokon, ahol elindult.

1989-ben fejezte be aktív versenyzői pályafutását, amikor a Német Lovas Szövetség felkérte a kettesfogathajtó válogatott edzőjének. Attól a perctől kezdve az év jelentős részét úton töltötte, hogy minden válogatott versenyzőt edzen és versenyeken, valamint világbajnokságokon segítsen egész Európában és Amerikában. Bírók és pályaépítők képzéseit vezette, valamint segítette a nemzeti és nemzetközi szabályzatok modernizálását.

Fogathajtó edzőként megkapta a rangos „Fahrermeister” (Fogathajtó mester) díjat és nemzetközi szintű pályépítő és technikai kiküldött lett. 1995-ben nevezték ki „főedzőnek” és így a négyesfogatok is az ő keze alá kerültek. Később a pónifogathajtókat is felkarolta és az ő vezetésével fogathajtásban is vezető pozícióba kerültek.

Meier edzői pályafutásának gyümölcse 70 világbajnokságon szerzett érem Németország számára, amely kimagasló teljesítmény. Sikerei elismeréséül több díjat is átvehetett a Német Lovas Szövetségtől, köztük a legmagasabb kitüntetést, az Aranykeresztet.

Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.