20 április 2016

Driving Valkenswaard International, egyedi akadályok

Április 28. és május 1. között, a háromszoros négyesfogathajtó világbajnok Boyd Exell valkenswaardi lovaskomplexumának területén nemzetközi fogathajtó verseny kerül megrendezésre.






A pályán már hat akadály készen áll a versenyre, melyeket a 4-es szintű holland pályaépítő, Jeroen Houterman tervezett. Ő a bredai Négyesfogathajtó Világbajnokság pályaépítője is. A maraton versenyszám 'A' szakasza a valkenswaardi erdők területén kerül majd kijelölésre.

"Hat akadály fix szerkezetű, melyekhez körülbelül 400 oszlopot használtunk fel. A kilenc tagú pályaszolgálat, azaz a "Groenen -Groep", Louis Groenen vezetésével, január óta kilenc szombati napon építették a maraton akadályokat" mondta Jeroen.

Az egyik akadályban cseresznyefák kaptak helyet. "Természetesen gyönyörű lenne ha pont a verseny idelye alatt virágoznának a fák" reménykedik Jeroen.
Egy másik, a nézők számára látványos akadály "A Domb" akadály, amely egy hat méter magas és olyan meredeken emelkedik, hogy a négyesfogathajtó a saját első lovait egy pillanatra elveszíti a szeme elől.

A hat fix akadály mellett, a hetedik akadály a fedeles arénában kap majd helyet, melyet Hugh Scott-Barrett, Boyd Exell segédhajtója szponzorált. A HSB akadályba mikor behajt egy versenyző, elindul a zene, ezzel is imitálva a fedeles világkupa versenyek hangulatát.

Ezekkel az akadályokkal és a versenyhelyszín kialakításának köszönhetően, a 'Driving Valkenswaard International' az elkövetkezendő években biztos pontja lesz a nemzetközi versenynaptárnak.

További információ: www.drivingvalkenswaard.com

Minden akadály saját elnevezést és kinézetet kapott, melyeket a szponzorok és támogatók igényeinek megfelelően alakítottak ki. Az akadályokat közel hozták a nézőkhöz, ezért azok jól követhetők mindenki számára. "Közelebb szeretnénk hozni a sportot az emberekhez, nem pedig fordítva. Sokat jelenthet, ha például a vizes akadálynál a nézők nadrágja nem marad szárazon, ha egy hajtó olyan tempóban hajt be az akadályba" folytatta Jeroen. 
Található még egy 'vizes akadály', egy kisebb átkelővel és egy 18 méter hosszú híddal, melyet Boyd Exell főtámogatója, Willy Naessens szponzorált.

A ‘Driving Valkenswaard International’ név alatt futó 3*-os versenyt, Exell és csapata kettes- és négyesfogatoknak írta ki. A versenyre az előkészületek már a végső fázisban vannak és az utolsó simításokat végzik a területen.