25 április 2019

A DVI bemutatta pályázatát a 2021-es Négyesfogathajtó Európa-bajnokságra

Hugh Scott-Barrett, a rendezőbizottság elnöke és Cindy Timmer versenytitkár április 24-én bemutatták az FEI-nek Lausanneban Valkenswaard pályázatát a 2021-es Négyesfogathajtó Európa-bajnokságra.

balról jobbra: Manuel Bandeira de Mello, Hugh Scott-Barrett, Cindy Timmer

Az FEI részéről jogi-, sajtós-, rendezvényszervezéses-, kommunikációs-, fogatsportos-, pénzügyes- és állatorvosi képviselők voltak jelen, akik nagy érdeklődéssel hallgatták a pályázat bemutatását. A hangsúly a DVI Plus-on volt: A Driving Valkenswaard International több mint egy nemzetközi verseny. A program részei például a Bike Challenge, a kötélhúzás és a Pro-Am Challenge, melyek nem csak a hajtókat, hanem a segédhajtókat és csapattagokat is bevonják a versenybe. A DVI-t hajtók rendezik a hajtók számára, és az elmúlt három év során bebizonyosodott, hogy képesek világbajnoki szintű versenyt rendezni. A 2021-es Európa-bajnokság kiváló verseny lehetne, többek között Valkenswaard önkormányzatának támogatásával, ami már 2016. óta a versenyrendezők mögött áll.

Az Európa-bajnokság lehetséges időpontja 2021. június 29. és augusztus 1., ami az utolsó kvalifikációs lehetőség lehetne a kettesfogathajtók számára, akiknek szeptemberben Kronenbergben Kettesfogathajtó Világbajnokságot rendeznek.

Budapest szintén benyújtotta pályázatát az Európa-bajnokság rendezési jogáért, melyről az FEI 2019. június 19-én hoz döntést.

www.drivingvalkenswaard.com