27 augusztus 2017

Gothenburg: Chardon és a holland csapat Európa-bajnok, ifj Dobrovitz 8.

Egy hihetetlenül izgalmas fináléban a holland IJsbrand Chardon vihette haza az aranyérmet a göteborgi Európa-bajnokságon. A holland csapat nyerte az aranyérmet, megelőzve Németországot és Belgiumot. Ifj. Dobrovitz József a kiváló 8. helyet szerezte meg egyéniben. A magyar csapat a 6. helyen zárta a versenyt.


Fotó: Krisztina Horváth

Chardon izgalmassá tette a versenyt, hiszen egy labdát ütött, de nem veszélyeztette a bajnoki címét. A fiatal tehetséges belga hajtó, Edouard Simonet lett az ezüstérmes, míg a bronzérmet a német Christoph Sandmann viheti haza.

„Természtesen ez nagy öröm számomra, a csapatom nagyon keményen dolgozott. A feleségem Paulien és a néy gyermekem mindent megtettek. Múlt héten változtatnom kellett a fogat összeállításán, aminek nem nagyon örültem. Ezt a díjhajtásomon lehetett is látni. De nagyon jól végződött, a mai nap fantasztikus volt. A németek nagyon jók, nagy nyomást helyeztek ránk. A maratonhajtás egyszerűen hihetetlenül jó volt. A óriási parkban közel 60.000 ember jött nézni a négyesfogathajtókat. Egyszerűen felemelő érzés volt.”

Dobrovitz József összetettben a 18. helyet szerezte meg. Sajnos a maraton a kiváló kezdés ellenére nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Az ötös akadálybaj egy javított pályatévesztésért 20 hibapontot kapott. Ifj Dobrovitz József kiválóan szerepelt a héten és a maratonon elért 5. helyének köszönhetően a 8. helyet szerezte meg az összetett versenyben.

Kattintson ide az eredményekért.

Kattintson ide a képkért.