13 december 2019

Japán a 2020-as CHIO Aachen vendégországa

Lélegzetelállító tájak, gazdag hagyományok, nagysebességű vonatok, templomok és popkultúra: a sokarcú Japán. Ezek közül sokat bemutatnak a 2020-as CHIO Aachen verseny megnyitóján június 2-án, hiszen Japán a verseny vendégországa.

Természetesen a középpontban a 2020-as Olimpia áll majd. „Az Olimpiai játékok meghatárózó része lesz a megnyitónak – boldog, színes, sportos”, mondta Frank Kempermann, a CHIO Aachen főservezője.

130 fős fúvószenekar és íjászok érkeznek Japánból. Az „Yabusame” íjászok egy hagyományos és egy különleges, modern „Ladies Group” csoportot küldenek. A kilátogató közönség rengeteg zenés részt láthat a megnyitón, például a „Taiko Drums-ot”, valamint a tradícionális japán hangszert, a „Shamise-t”.

Japán a kiállítók között is jelen lesz, ahol az odaérkezett helyiek bemutatják a tradícionáis teázási szokásokat és Kimono kiállítást is megtekinthetnek a kilátogatók.


Foto: CHIO Aachen/ Arnd Bronkhorst