29 május 2017

Utolsó teszt a világbajnokság előtt Beekbergenben

65 nap múlva kezdődik a nemzetközi fogathajtó verseny Beekbergenben, Hollandiában. Augusztus 3-6. között kettes- és négyesfogatok számára rendeznek nemzetközi versenyt a Riant Lovasközpontban.

‘Nagyon várjuk már’, mondta a házigazda Mieke van Tergouw. ‘Tudatosan tartottunk egy év szünetet a 2015-ös verseny után és az első gondolatunk az volt, hogy csak minden második évben rendezünk majd versenyt, de nem volt jó döntés. Jó volt arra, hogy helyére kerüljön minden és rájöjjünk mit is akarunk, valamint, hogy újításokat vezessünk be a szervezést illetően. De most már készen állunk.’



WK-officials

Az lipicai világbajnokság öt bírója közül három ott lesz Beekbergenben, valamint Fintha Gábor lesz a pályaépítő. Beekbergen az egyik utolsó lehetőség lesz, hogy a versenyzők kvalifikálódhassanak a szeptemberi világbajnokságra. Jelenleg három új akadály építésén és a régi akadályok felújításán dolgoznak a szervezők.

Kattintson ide további információért.


Fintha Gábor a pályaépítő Beekbergenben