21 január 2018

Lipcse 2018: Voutaz győzött, Geerts is bejutott a döntőbe

Egy izgalmas versenyben végül a svájci Jérôme Voutaz győzött az FEI Fedeles Világkupa utolsó kvalifikációs versenyén Lipcsében. Az utolsóként induló Glenn Geerts mindent kockára tett, hiszen legalább másodikként kellett, hogy végezzen ahhoz, hogy a döntő résztvevője legyen. Két labdát ütött, de ezzel is megszerezte a második helyet és ott lesz Bordeauxban. Boyd Exell ma meg kellett, hogy elégedjen a harmadik hellyel.

Jérôme Voutaz
Fotó: Stefan Lafrentz

Voutaz, Geerts és Exell jutottak be az összevetésbe, melyet egy rövidített pályán hajtottak. A két kör eredményeit összeadták, így a hajtóknak mindkét körben mindent bele kellett adniuk a győzelemért. Boyd Exell értékes másodperceket veszített amikor elment az egyik kapu mellett a maraton akadályban és leütötte az utolsó akadályról a labdát: „Az egyik első lovam viszonylag új és egy kicsit hiányzott belőle a tapasztalat. De egyébként nagyon jól ment a fogatom a hétvégén,” mondta Boyd.

Jérôme Voutaz nagyon beindította a lelkes közönséget a hibátlan és gyors körével: „Mindent megtettem amit csak tudtam a lovaimmal,” mondta Voutaz. „Viszonylag újak vagyunk ebben a játékban, úgyhogy mindig tanulunk valamit, de szerencsére most minden jól összejött Lipcsében.”

Voutaz átvette a vezetést Exelltől és ezek után minden Glenn Geerts kezében volt. Geerts tudta, hogy első vagy második helyen kell végeznie ahhoz, hogy Bordeauxba utazhasson. Az első körben a legjobb időt hajtotta, amit az összevetésben megismételt. Két labdát ütött, ami a győzelmébe került, de még mindig jó volt a második helyre, ami elég pontot hozott neki ahhoz, hogy ott legyen a fináléban: „Nem hittem el, hogy ez megtörténhet,” mondta a Glenn. „Örültem volna a harmadik vagy negyedik helynek is, de iszonyúan boldog vagyok, hogy ott lehetek majd Bordeauxban. Ez egy nagyon fiatal fogat és minden versenyen szerzernek tapasztalatot a lovaim, ahogy én is.”

Február 3-án és 4-én Bordeauxban indulhat majd a legjobb hat versenyző: Boyd Exell, Jérôme Voutaz, IJsbrand Chardon, Koos de Ronde, Bram Chardon és Glenn Geerts.

A szabadkártyás Georg von Stein hatodik volt a világkupa állásban Lipcse előtt és tudta, ha Glenn jól megy majd, ő nem lehet majd ott a döntőben. Ennek ellenére, von Stein elismerte, hogy Glenn megérdemelten jutott be a legjobb hat közé és a német örült a negyedik helyének a lipcsei fordulón. A holland IJsbrand Chardon és Koos de Ronde nem a legjobb napjukat tudhatják maguk mögött a hétvégén. Chardon egyet ütött és ötödik lett, míg De Ronde testvére két lovát hajtotta a fogatban, de sajnos ez nem úgy jött össze neki ahogy számított rá és hatodik lett megelőzve Chester Webert.

Kattintson ide a képekért.

Eredmény CAI-W Lipcse 2018:

  1. Jérôme Voutaz (SUI) 278,45
  2. Glenn Geerts (BEL) 286,91
  3. Boyd Exell (AUS) 287,03
  4. Georg von Stein (GER) 149,62
  5. IJsbrand Chardon (NED) 151,42
  6. Koos de Ronde (NED) 170,65
  7. Chester Weber (USA) 173,39

Világkupa állás 7 verseny után (az első hat jut a döntőbe):

1       Boyd EXELL                           AUS         30

2       Jérôme VOUTAZ                    SUI         24

3       IJsbrand CHARDON                NED         22

4       Koos DE RONDE                     NED         20

5       Bram CHARDON                     NED         18

6       Glenn GEERTS                       BEL         16

7       Georg VON STEIN                   GER         15

8       Edouard SIMONET                  BEL         12

9       Chester WEBER                     USA         11

10     Benjamin AILLAUD                 FRA         7