16 június 2016

Lipica a 2017-es Kettesfogathajtó Világbajnokságra készül

Június 29. és július 3. között, a szlovéniai Lipicai Ménes háromcsillagos nemzetközi fogathajtó versenynek lesz a házigazdája. 13 országból, közel 70 hajtó vesz majd részt a versenyen, amely a 2017. szeptemberében megrendezésre kerülő Kettesfogathajtó Világbajnokság főpróbája is lesz.


A 2011-es Pónifogathajtó Világbajnokság sikeres megrendezése után, a fogathajtó világ ismét Lipicára figyel majd.

Körülbelül 35 kettesfogathajtó indul majd az idei lipicai versenyen, akik már idén kipróbálják majd a lipicai pályát. Köztük lesz a 2015-ben ezüstérmes olasz csapat is, Francesco Aletti Montano-val, Dibák Józseffel és Claudio Fumagalli-val. 

A négyesfogatok is szép számmal neveztek az idei versenyre. 16 induló lesz ebben a kategóriában és világkupa kvalifikációs pontokért is megy majd a küzdelem. A magyarok közül többek között Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József is elutaznak majd Lipicára. A holland Bram Chardon is indul majd a versenyen, aki a bredai világbajnokságra szeretné megszerezni kvalifikációját. Bram számára Lipica egy különleges helyszín, hiszen 2011-ben itt szerezte meg első világbajnoki címét a póni négyesfogatoknál.

Az egyesfogatok számára Lipica az utolsó lehetőség, hogy kvalifikálódjanak a piberi Egyesfogathajtó Világbajnokságra, melyet augusztus végén rendeznek.

A mezőny azzal a néhány hűséges pónifogathajtóval lesz teljes, akik minden évben részt vesznek a lipicai versenyen és élvezik a rendezők vendégszeretetét.

A nemzetközi zsűri elnöke a 4-es szintű dán bírónő Pia Skar. A maraton hét akadályból áll, melyeket Fintha Gábor, nemzetközi 4-es szintű pályaépítő tervezett.

Kattintson ide a programért és a versenyzői listáért.