10 szeptember 2018

Mezőhegyes 2018: Adele M, Charly Brown és Fortino a világbajnokok

A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság negyedik alkalommal adott otthont az FEI Fiatal Fogatlovak Világbajnokságának. Összesen 39 indulója volt a versenynek, ők három korcsoportban versenyeztek. A négy versenynap alatt, díjhajtást, kombinált akadályhajtás és kombinált maratonhajtást kellett teljesíteniük a fiatal lovaknak és hajtóiknak.

A nemzetközi zsűri elnöke Dr. Klaus Christ volt, tagjai pedig Bert Jambon (BEL), Jan-Erik Palsson (SWE) és Mark Wentein (BEL) voltak. A zsűri legfőképpen a lovak alapjármódjait nézte díjhajtásban, valamint a ló életkorának megfelelő kiképzést a képzési skála szerint. Ebbe beletartozott a ló összképének értékelése, a ló karaktere, valamint a kombinált maratonhajtásban a ló kondíciója, engedelmessége, önmotivációja, magatartása és a potenciálja, mint fogatló.

Nem csak új lovak és hajtók utaztak idén Mezőhegyesre, hanem korábbi világbajnok lovak és hajtók is. Bartlomiej Kwiatek nemrégiben Kronenbergben egyesfogathajtó világbajnoki címet szerzett és testvérével Weronikával immár negyedik alkalommal voltak itt. Többek között itt volt Marie Tischer, Bettina Winkler és Franz Schiltz is, akik mind-mind már érmekkel tértek haza a korábbi mezőhegyesi világbajnokságokról.


Adele M és Bettina Winkler
Fotó: Krisztina Horváth

5 éves lovak

Összesen 8 ló kvalifikálódott az ötéves lovak döntőjébe szombaton és vasárnap. Adele M, a Szász-Thüringiai Melegvérű kanca Bettina Winkler hajtásában már az első  kvalifikációs versenyszámban kiválóan mutatkozott be. 8.31 pontot kapott, de két labda leveréséért 0.6 pont levonás járt, ami végül a második helyen juttatta őt a döntőbe. Weronika Kwiatek és Daljuk, a sziléziai mén nyerték ezt a versenyszámot. Adele M a díjhajtás döntőjében ismét megmutatta mit tud. Szabályos és  jól előrehaladó munkaügetése volt, a középügetésben a hátsó lábak nagyon aktívak voltak, dinamika és jó egyensúly jellemezte a lovat. Mindkét ügetésre 9 pontot kapott, ami azt jelentette, hogy az összpontszáma 8,17 lett. Weronika Kwiatek lett a második és harmadik Daljukkal és Lubyval. Adele M a kombinált maratonhajtásban se adta ki az aranyérmet a kezéből. Lendületesség és rugalmasság jellemezte az akadályokban és a ló önmotivációja nagyon magas volt, így 8,34-et kapott a szűritől. A két pontszám összeadódott és 16,51-el Adele M lett az új világbajnok.  Bartlomiej Kwiatek Fromborkal a második helyen végzett, köszönhetően egy kiváló hajtásnak a maratonon. Finesse 374 és Alexander Bösch lettek a bronzérmesek.


Charly Brown és Jessica Wächter
Fotó: Krisztina Horváth

6 éves lovak

A díjhajtás után két ló osztozott az első helyen, ami különösen izgalmassá tette a kombinált maratonhajtást a hatéves lovak kategóriájában. FST Laurin Lars Krüger hajtásában és Charly Brown Jesssica Wächter hajtásában is 7,57 pontot kaptak a nemzetközi zsűritől. Charly Brown először volt itt Mezőhegyesen, míg FST Laurin 2017-ben az ötödik helyet szerezte meg az ötéves kategóriában. Jessica Wächter Charly Brown nevű német sportló lova nagyon könnyed és szabad volt a lépésben és elég térőlelőek voltak a lépései. Szabályos és jó egyensúlyban hajtotta végre a vágtát, melyben a hegyre fel tendencia és az átmenetek kiválóan láthatóak voltak. A ló a teljes teszt alatt jól támaszkodott a szárra. A kombinált maratonhajtás alatt is jó támaszkodás jellemezte és a vágtája is elég térölelő volt. Gond és sebesség vesztése nélkül ment át a vízen és egy erőteljes vágtával ment a célba. 15,77-el Charly Brown lett az új világbajnok hatéves ló. FST Laurin lett az ezüstérmes, megelőzve Bartlomiej Kwiateket és Renesans-t.


Fortino és Marie Tischer
Fotó: Krisztina Horváth

7 éves lovak

2017-ben Fortino lett a világbajnok a hatéves lovak kategóriájában, így idén is nagy esélyese volt a versenynek, a hétévesek kategóriájában. Öt ló jutott be a döntőben, beleértve a sárga KWPT-t Greydanust, akit az olasz Cristiano Cividini hajtott. Ők mutatták be a legjobb kört a kombinált maratonhajtásban (8,30) és ezzel az ezüstérmes pozícióba jöttek fel a végeredményben. Marie Tischer Fortinoja, kétség nélkül a legjobb díjhajtást mutatta be a mezőnyből. A ló a teljes teszt folyamán kiváló támaszkodásban volt, a megállások szabályosak és mozdulatlanok voltak. A nyújtott ügetésben a ló lendületesen, teljes testével mozgott és szabad vállmozgás jellemezte. Fortino vágtája térölelő volt és jó egyensúly jellemezte. A zsűri a vágtára 9 pontot adott a lónak. A kombinált maratonhajtásban a ló képes volt a lehető legrövidebb útvonalakon teljesíteni a pályát köszönhetően a kiváló támaszkodásnak és hajlításoknak. A ló mindig folyamatosan és előrefele mozgott és az önhordozása is kiváló volt. 16,41 pontot kapott Fortino és ezzel megmutatta, hogy ő és Marie Tischer voltak ismét a legjobbak. Weronika Kwiatek és Loxia nyerték meg a bronzérmet.

Mezőhegyes 2019. szeptember 12-15. között ismét FEI Fiatal Fogatlovak VIlágbajnokságának ad majd otthont.

Kattintson ide az eredményekért és a képekért.



Fotó: Krisztina Horváth