21 február 2017

A Paard&Koets és a horsti nemzetközi verseny egyesülnek

2018-ban, a Paard&Koets elköltözik a De Peelbegen lovasközpontba és egyesülni fog a Horst aan de Maas-ban minden évben megrendezésre kerülő nemzetközi versennyel. Ez az egyesülés nem csak a rendezvény méretét, hanem a hatékonyságát is megkétszerezi majd. A külföldi látogatók számára sokkal jobban megéri majd a nagy távolságot megtenni a rendezvény növekedésével.


2014-ben egy év szünet után, a Paard&Koets ismét bekerült a naptárba, a fogathajtás iránt érdeklődők nagy örömére. Abban az évben az Academy Bartels vette át a rendezvény szervezését, melyet a Holland Nemzeti Lovasközpontban rendeztek Ermeloban. A helyszín mára már túl kicsinek bizonyult a Paard&Koetsnak, így ideje volt egy következő újításnak. “A De Peelbergen lovasközpont határtalan lehetőségeket biztosít a Paard&Koets későbbi növekedésére”, mondta Gijs Bartels. A nemzetközi fogathajtó versenyt a három fedett aréna előtt elhelyezkedő pályán rendezik majd, melyekben a Paard&Koets megvalósul majd.
Új pálya kerül majd kialakításra a fogathajtással kapcsolatos előadásoknak és bemutatóknak. Elég hely lesz 100 kiállító elhelyezésére, akik közül kb. 75 csak fogathajtással kapcsolatos terméket, míg 25 általános lovas termékeket fognak árulni.
Ismét kialakításra kerül majd egy kiállítói részleg a nemzeti ménesek és különböző lófajták számára, melyet az előző rendezvényeken is nagyon kedveltek a látogatók. Bartels: “Mindent meg szeretnénk adni a látogatóknak, ami csak a fogathajtással kapcsolatos és ez a stratégiai lépés elősegíti ezt az ambíciónkat.”

2017-ben a horsti nemzetközi verseny is elköltözik régi helyéről a De Peelbergen lovasközpontba. A CAI3* versenyt április 20-23. között rendezik majd meg egyes-, kettes- és négyesfogatoknak. A négyesfogatok nem csak a holland bajnoki címért versenyeznek majd, hanem értékes világkupa pontokért is. “Minden évben egy magas színvonalú nemzetközi versenynek adunk otthont és a Paard&Koets-al megegyeznek a céljaink azon a téren, hogy a nemzetközi közönségre építkezünk,” mondta Nico Rijbende, a horsti nemzetközi verseny szervezőbizottságának elnöke. “Arra törekszünk, hogy kiváló rendezvényeket szervezzünk és örülünk, hogy a Paard&Koets segítségünkre lesz ezeknek a lebonyolításában az elkövetkezendő években.”

A két rendezvény egyesülése 2018. április 20-22-én valósul majd meg. Mivel a Paard&Koets őszről tavaszra módosítja időpontját, az idei, 2017. novemberében tervezett eseményt lemondták.