19 július 2016

Rekordszámú induló a piberi Egyesfogathajtó Világbajnokságon

Augusztus 3-7. között rendezik az Egyesfogathajtó Világbajnokságot az ausztriai Piber-ben. 25 országból összesen 79 hajtó nevezett, amiből 18 ország vesz majd részt a csapatversenyben is. Először vesznek majd részt egyesfogathajtók világbajnokságon Lettország, Litvánia és Oroszország képviseletében. 

A házigazda Ausztria 8 hajtóval vesz majd részt a versenyen, a további résztvevő országok pedig 1, 2, 3, 4 vagy maximum 5 versenyzővel képviseltetik majd magukat. Magyarországot Farkas József, Gáspár Szilvia, Kun Andrea, Németh László és Nyúl Katalin képviselik majd. 

A piberi Lipicai Ménes gyönyörű területe lesz a világbajnokság helyszíne, amit immár második alkalommal rendeznek Ausztriában. 1998-ban Ebbs volt a színhelye az első Egyesfogathajtó Világbajnokságnak.

Kattintson ide a versenyzői listáért.