29 július 2015

Riesenbeck: Négy lovat zártak ki

A hétvégén Riesenbeckben megrendezésre kerülő verseny egyedien CAIO verseny mind a négyes, mind a kettesfogatoknak. Ma délután az állatorvosi kontrollal kezdődött el a verseny ahol négy lovat nem engedett át a nemzetközi zsűri és az állatorvosi bizottság. 

Az állatorvosi vizsgálatra az időjárásra tekintettel egy fedett lovardában került sor.
A francia kettesfogathajtónak, Frédéric Bousquetnak nem volt szerencséje ugyanis a két felvezetett lovából egyet kizártak, így az ő versenye véget ért. A svéd Camilla Ahlbergnek és a lengyel Marek Barylkonak is kizárták egy-egy lovát ám ők ennek ellenére indulni fognak a versenyen.
A négyesfogatoknál a spanyol Antonio Carrillonak zárták ki egyik felvezetett lovát.

Magyarországot Dobrovitz József és Ifj. Dobrovitz József képviselik a négyesfogat kategóriában. Magyar kettesfogathajtó nem utazott ki a versenyre. 

Holnap a kettesfogatok első fele délelőtt, a négyesfogatok első fele délután hajtja a díjhajtást. A többi kettes és négyesfogat pénteken mutatja be díjhajtó programját.

Kattintson ide a startlistákért és az eredményekért.

Kattintson ide a fényképekért.