18 november 2016

Stuttgart: izgalmas szezonkezdés az FEI Fedeles Világkupán

Ma este a stuttgarti Schleyer Halle-ban megkezdődött az FEI Fedeles Négyesfogathajtó Világkupa idei szezonja. A versenyzők és a szervezők ennél jobb startot nem is kívánhattak volna. A mai verseny a címvédő IJsbrand Chardon és Boyd Exell kemény párharcát hozta, melyben végül Exell maradt felül. Theo Timmerman végzett a harmadik helyen.

Az első körben Chardon, aki egyik új lovát Caspert fogta be előlre, utolsó előttiként indult. A Dr. Wolfgang Asendorf által tervezett pályán a világkupa bajnok holland hibátlanul és gyorsan ment végig. Az utolsóként induló Boyd Exell három másodperccel gyorsabb volt Chardonnál, de egy labdát ütött, így Chardon és közte kevesebb mint két másodperc maradt a második kör előtt.

Minden hajtó indult a második körben is, melyet egy rövidített pályán hajtottak. Exell ezúttal hibátlanul ment végig, míg Chardon egy kicsivel lassabb volt, így a második helyre csúszott vissza.

Theo Timmerman Stuttgartban két új első lóval indult és kiválóan teljesített. A második körben a harmadik időt hajtotta, amivel a két kör után is a harmadik helyen zárt.

A svájci Jérôme Voutaz a pályabejáráson még mankóval ment, de ez hajtásán nem látszott. Kiváló két kört ment ma este és a negyedik helyet szerezte meg. A szabadkártyával induló Georg von Stein lett az ötödik, míg honfitársa Rainer Duen a hatodik helyet szerezte meg.

Holnap 13.50-kor rendezik a világkupa fordulót, ahol a szezon első pontjait szerezhetik meg a hajtók.

Uitslagen

  1. Boyd Exell (AUS) 217,20
  2. IJsbrand Chardon (NED) 218,85
  3. Theo Timmerman (NED) 248,31
  4. Jérôme Voutaz (SUI) 253,43
  5. Georg von Stein (GER) 265,70
  6. Rainer Duen (GER) 279,33

Kattintson ide a teljes eredményért.

Kattintson ide a képekért.


Boyd Exell
Fotó: Stefan Lafrentz