2 június 2016

Topolcianky: Három lovat zártak ki

A ma reggeli állatorvosi kontrol alatt a szlovákiai Topolcianky-ban zajló nemzetközi egyes-, kettes- és négyesfogathajtó versenyen három lovat zárt ki a nemzetközi zsűri és az állatorvosi bizottság.

A román kettesfogathajtó, Bartha Eduardnak az állatorvosi kontrol a verseny végét jelentette, hiszen három lovából kettőt nem engedtek át. Az osztrák Ewald Wurm négy lóval folytatja majd a versenyt, mivel 10 éves kladrubi lovát, Sacramosa Amapola-t kizárták a versenyből.

Összesen 68 fogathajtó versenyzik majd a gyönyörű Topolcianky-i Nemzeti Ménesbirtok területén, amely a 2013-as Kettesfogathajtó VIlágbajnokság helyszíne is volt.

A nemzetközi versenyen kívül, Ausztria, Csehország, Magyarország, Románia, Svájc, Németország, Lengyelország és Szlovákia vesz majd részt a Duna-Alpesi Kupában. A két legjobb összetett eredmény nemzetenként, számít majd bele a kupa eredményébe, ami különálló a CAI versenytől.


Kattintson ide az eredményekért és startlistákért.

Kattintson ide a képekért.