2 június 2016

Topolcianky: Risch az élen, Kecskeméti a harmadik

A svájci Leonhard Risch vette át a vezetést az egyesfogatok CAI3*-os versenyében Topolciankyban. Risch freibergi lovával, Lasting CH-val érte el az első helyezést. Marisa Rössler Ausztriából lett a második, míg Kecskeméti László Ragyogóval a harmadik helyet szerezte meg.

A Topolcianky Állami Ménes területén levő lovaspálya közepén elhelyezkedő díjhajtó aréna kiváló állapotban maradt a nap folyamán, a kissebb esők ellenére is. 26 egyesfogat és két 2*-os kettesfogat mutatta be díjhajtó programját a cseh Jiri Kunát által vezetett nemzetközi zsűri előtt.

Holnap a 3*-os kettesfogatok és a négyesfogatok kerülnek sorra a díjhajtás versenyszámban, akik világkupa kvalifikációs pontokért is küzdenek a szlovákiai helyszínen.

A Duna-Alpesi Kupa keretén belül, a csapattagok a bemutatás versenyszámot is teljesítették, melyet a fellebbviteli bizottság tagjai bíráltak. Ezt az extra versenyszámot, amely nem számít az összettett versenybe, szintén a svájci Leonhard Risch nyerte meg, megelőzve Nyúl Katalint és Kecskeméti Lászlót.

A bemutató versenyszám a kettesfogatoknak holnap kerül megrendezésre

Kattintson ide az eredményekért és a startlistákért.

Kattintson de a képekért.