20 szeptember 2018

Tryon 2018: Minden ló átment az állatorvosin

Ma reggel az állatorvosi szemlével kezdetét vette a tryoni Lovas Világjátékokon belül az FEI Négyesfogathajtó Világbajnokság. 95 felvezetett lóból kettőt kellett holding boxba helyezni, de az ismételt felvezetés után átengedték őket. Összesen 9 ország 19 hajtója áll majd rajthoz.

IJsbrand Chardon
Fotó: Karolina Swärdh

IJsbrand Chardon 19 éves Senator nevű lova és Piotr Mazurek egyik lova kerültek a holding boxba, de szerencsére mindkét lovat átengedték a második felvezetés után.

Tryonban nagy meleg és páratartalom várja a hajtókat, 89%-os a páratartalom és 30 fok van jelenleg. Különösképpen az A szakasz lesz megterhelő, hiszen ez hegyre fel és le megy majd. A Richard Nicoll által tervezett akadályok gyönyörűek, de mivel egy völgyben helyezkednek el, kevesebb oxigén és szél pedig egyáltalán nincs ott.

A tryoni helyszín gyönyörű, de nincs befejezve az építkezés. Az eredeti fogathajtó aréna nem lett kész, így a díjhajtást a díjugratók melegítőpályáján rendezik majd, melynek talaja egyébként kiváló állapotú.

A maraton egy korábbi golfpályán helyezkedik el, melyet korábban a military szakágban használtak. Az akadályhajtást a Tryon arénában rendezik majd, a díjugrató döntőt követően.

Kattintson ide a szerdai edzés képeiért.

Kattintson ide az állatorvosi kontrol képeiért.

Kattintson ide minden információért Tryonról.