4 április 2020

A Hoefnet csapatának bemutatása: Kriszti: “Örömmel tölt el, ha értékelik a fotóimat”

A Hoefnet jövőre lesz 25 éves és 133.000 látogatóval a világ egyik legnagyobb fogathajtással foglalkozó honlapjává nőtte ki magát. De kik is azok, akik ezt megvalósítják? Szeretnénk bemutatni a Hoefnet csapatát. A következő személy a mi "házifotósunk" és a honlap háttérmotorja, Horváth Krisztina.

Szenvedélyünk ez a sport

“Már kiskorom óta benne vagyok a fogathajtásban, hiszen a szüleim régóta ott vannak a versenyeken, mint hivatalos személyek. Körülbelül tíz éve ismerkedtem meg Cindy-vel és ajánlottam fel neki a segítségemet a Hoefnettel kapcsolatban, mert tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Ezidő alatt rengeteget tanultam és még most is tanulok. Igazából nincs olyan, amit ne csinálnék a honlapon, természetesen a fotózás mellett. Többek között, minden beérkező képet én dolgozok fel és teszek ki a honlapra, frissítem a naptárat, videókat teszek közzé és híreket publikálok négy nyelven. Tulajdonképpen mindent megcsinálok, amire megkérnek. Imádjuk, amit csinálunk és imádjuk a fogathajtást, azt gondolom ez teszi különlegessé a Hoefnetet.”


Kriszti és Cindy, II. Erzsébet angol királynő 90. születésnapi bemutatóján a Royal Windsor Horse Show-n, Windsorban

"Örömmel tölt el, ha értékelik a fotóimat"

“2010. körül jutott eszembe, hogy mi lenne, ha fotóznék a versenyeken, ahova elmegyek, ami azóta kicsit túlnőtte magát a ‘fotózgatáson’. Profi fotós soha nem leszek, de minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy egyre jobb képeket készítsek és fejlődjek. Mindig nagy örömmel tölt el, ha a versenyzők vagy bárki értékeli a fotóimat, hiszen nem magamnak csinálom, hanem nekik.
A Hoefnetnek való fotózás kapcsán szerencsés vagyok, hiszen megszámlálhatatlanul sok világ- és Európa-bajnokságra és nemzetközi versenyre eljutok Cindy-vel, ahol ő a versenyirodát csinálja, amiben szintén segítek neki. Vannak versenyek, ahova minden évben elmegyünk, így például Windsorba is, ami számomra a legkedvesebb verseny. Különleges verseny, különleges emberekkel.
Hiába, hogy a helyszínek és az akadályok évről-évre ugyanazok, soha nem lehet kétszer ugyanazt a fotót elkészíteni. Egyszerűen imádom ezt csinálni, megunhatatlan.”


Kriszti nagyon szeret írnokoskodni a díjhajtásban és nemrég a nemzeti bírói képzést is elvégezte

Második család

“Holland nyelv és irodalmat tanulok az ELTE-n, Budapesten, melyben hatalmas segítség az, hogy ilyen sűrűn utazok Hollandiába és ennyi holland ember vesz körül. Rengeteg embert megismertem a versenyeken és nagyon különleges kapcsolatokra tettem szert az évek során. Számtalan olyan barátom lett, akik már-már a második családomnak tekinthetők.
A fotózás és a versenyirodai segédkezés mellett, amikor csak lehet nagyon szeretek a díjhajtás alatt írnok lenni és minden szempontból tanulni a legjobbaktól. Szabadidőmben, ami a nemzetközi versenyek mellett nem sok van, sokszor vagyok Szilvásváradon, ahol a fogathajtó, díjugrató és díjlovas versenyeken segédkezem. És persze az otthoni két lovamról sem szabad megfeledkezni!”

Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.