4 május 2021

CAI Kronenberg a 2021-es Kettesfogathajtó Világbajnokság főpróbája

A szigorú korona és EHV előírások ellenére 13 ország 150 fogathajtója nevezett a május 13-16. között a hollandiai Kronenbergben megrendezésre kerülő nemzetközi fogathajtó versenyre. A verseny kiváló főpróbája lesz a szeptember második hetén ugyanitt lebonyolításra kerülő Kettesfogathajtó Világbajnokságnak.

Sajnos a mostani verseny közönség nélkül kerül megrendezésre, de remélhetőleg a szeptemberi világbajnokságon már ők is ott lehetnek és élőben szurkolhatnak a hajtóknak.

„Ez a létszám minden várakozásunkat felülmúlja,” mondta Peter Goumans, a Horse Driving Kronenberg igazgatója. „Körülbelül 120 versenyzőre számítottunk de az, hogy ennyien eljönnek azt mutatja, hogy mindenki alig várta, a versenyek indulását.”

Indulók

A rendezők a nevezés lezárása előtt publikálták a holland kormány által szabott feltételeket és szabályokat, így minden versenyző időben tudta, hogy mire számíthat a versenyen. Minden résztvevő hajtó adott létszámú segítővel érkezhet és a helyszínre való belépés előtt Covid-19 teszten kell átesniük.

A kettesfogatok mezőnye 40 indulóval a legnépesebb. Magyarországot egyedüli indulóként a világbajnoki címvédő Hölle Martin képviseli. „Nagyon örülök, hogy megrendezik Kronenberget és remélem, hogy ezt sok másik verseny követi majd,” mondta Martin.

Természetesen ebben a kategóriában a legtöbb indulót a hazai hollandok teszik ki. Így köztük van a szeptemberi világbajnokság nagykövete Stan van Eijk, valamint a korábbi világbajnok Harrie Verstappen is.

A további kategóriákban is számos Világ- és Európa-bajnok hajtó nevét olvashatjuk, így Saskia Siebers, Ijsbrand Chardon, Bram Chardon és Boyd Exell szintén ott lesznek a versenyen.

Kattintson ide további információért

A Limburg 2021 Kettesfogathajtó Világbajnokságra a jegyértékesítés május 14-én indul!



Fotó: Krisztina Horváth