23 március 2021

Előtérben: Michael Mayer

A fogathajtó sportban számtalan olyan személy van, akik csak a színfalak mögött dolgoznak. Ha néhány lelkes hivatalos személy és önkéntes nem végezne olyan precíz munkát, akkor nem lehetnének olyan színvonalasak a fogathajtó versenyek, amilyenek most. A Hoefnet ebben az interjúsorozatban ilyen segítőkkel beszélget.

Michael Mayer

Michael Mayer (40) a svájci Graubündenben született és Berner Oberland rendőrségénél dolgozik. Michael egyike a legfiatalabb nemzetközi 3*-os pályaépítőknek a fogathajtásban. Korábban aktívan versenyzett egyesfogat kategóriában és Werner Ulrich négyesfogatán segédhajtóskodott. Pályaépítőként azt reméli, hogy világbajnoki pályákat is építhet a jövőben.

Nemzetközi fogathajtó karrierInternationale mencarrière

A Mayer család már generációk óta a lovak közelében tevékenykedik. Michael nagyapja hoteltulajdonos volt, ahol sétakocsikázást biztosítottak a vendégek részére. Édesapja Werner díjugrató volt, de később átült a bakra és kettesfogattal versenyzett. Amikor édesapja 2004-ben befejezte a versenysportot, Michael egyesfogattal kezdett versenyezni Lajossal, az egyik lóval a kettesfogatából. Az öt év aktív versenyzői pályafutása alatt Lajossal többször állt a Svájci Bajnokság dobogóján és két világbajnokságon is részt vett. Amikor Lajos elérte azt a kort, hogy visszavonuljon, Michael rájött, hogy nem egyszerű olyan lovat találni, ami alkalmas a versenysportra egyesfogat kategóriában. Emiatt, és a magánéletében történt változások miatt úgy döntött, hogy abbahagyja a versenyzést.

Michael egy másik vonalon mégis aktív maradt a sportban: átvette a svájci fogathajtással foglalkozó internetes portál, a Fahrsport-Aktuell szerkesztését és ekkor ismerkedett meg a négyesfogathajtó Werner Ulrichhal. Ulrich épp egy segítőt keresett a fia mellé, aki akkor kezdte a fogathajtást. Ebből úgy alakult, hogy Michael Werner Ulrich fogatán kötött ki, mint segédhajtó és négy évet át segítette a svájciak egyik legjobbját hazai és külföldi versenyeken. Három világbajnokságon vett részt Ulrichhal: Riesenbeck (2012), Caen (2014) és Breda (2016), valamint két Európa-bajnokságon: Izsák (2013) és Aachen (2015).

Michael: “Fantasztikus volt a CAIO Aachen versenyen ilyen szerepben részt venni, az a maraton, annyi nézővel, kivételes élmény. De a magyarországi versenyek is különlegesek. Az ottani fogathajtó versenyek olyanok, mint a fesztiválok.”


Michael Mayer & Lajos
Fotó:

A fogatról a pályaépítésig

A hazai versenyeken való segédhajtóskodás mellett Ausztriában és Németországban bemondóként is tevékenykedett. Tudását a nemzeti pályaépítői tanfolyam elvégzésével is gyarapította, 2018-ban pedig nemzetközi szintre lépett.
Michael: “A pályaépítő feladata az, hogy a póni egyesfogattól a négyesfogatig olyan pályát építsen, hogy mindenkinek kihívást jelentsen az, változatos és jól hajtható legyen. Azt, hogy ez mindig egyszerre megvalósuljon, nem egyszerű. De nem csak a maraton a kihívás, hanem az akadályhajtás is. Ott nem csak egy verseny végső sorrendje dőlhet el, hanem akár azt is, hogy kik vihetik haza a világbajnoki érmeket. A pályaépítő erre hatást gyakorolhat és kreatív lehet. Gyorsaságra mész, technikás pályát akarsz vagy a kettőt próbálod kombinálni – ez minden alkalommal egy újabb kihívás.
Michael úgy építi a pályáit, ahogy ő azokat hajtani szeretné: “Úgy érzem, hogy jól jön az, hogy több kategóriában is részese voltam a versenyeknek: egyesfogathajtóként, édesapámmal a kettesfogaton, valamint Werner Ulrichhal és Tomas Erikssonnal a négyesfogaton. Minden kategóriára van rálátásom.”


Michael Werner Ulrich segédhajtójaként
Fotó:

Egy kis “show-t” teremteni

Michael számára a tökéletes maraton hegyeken és völgyeken, természetes vizeken át megy: “Ez teszi a maratont látványossá, kell egy kis “show” a nézők számára! Szeretek a természetben dolgozni, de sajnos ez nem mindig lehetséges. Az egyszerű és látványos akadályok, valamint az igényesen kialakított elemek jó maratont teremtenek.”

Michael számára a dekoráció nem a leglényegesebb részlet: “Természetesen mindenki gyönyörűen feldíszített akadályokat szeretne a versenyén, olyanokat, mint amik Aachenban vagy a világbajnokságokon vannak. De legtöbbször ez egy anyagi kérdés a rendezők számára. A legfontosabb az, hogy az akadályok és a választható útvonalak a lovak jólétét ne veszélyeztessék. “

“Környezetét tekintve a klasszikusok, mint Riesenbeck, Aachen vagy Beekbergen mind gyönyörűek, de egy nemzeti verseny Christoph Sandmannál Lähdenben, ugyan úgy különleges, egy igazi fesztivál! És Windsor … ki ne szeretne egyszer Erzsébet királynő kertjében versenyezni?” De Michael hozzáteszi: “A sportnak az a fontos, hogy elegendő jó színvonalú verseny legyen egy évben, nem kell mindegyiknek bombasztikusnak lennie.”

A fedeles versenyek pályaépítése egy teljesen más dimenzió, ott a legtöbb hangsúly a “show” elemeken van. Michael: “A fogathajtásnak a világkupák keretén belül lehetősége van, hogy bemutassa magát egy nagyobb közönségnek. Mindezt úgy kell véghez vinni, hogy biztonságos legyen mindenki számára. De túl könnyűnek sem szabad lenni a pályának, meg kell maradnia az izgalomnak.”


Michael 2020-ban Exlooban pályaépítő volt, 2021-ben is az lett volna
Fotó: Krisztina Horváth

Tervek a jövőre nézve

Michael nagyon szeretne a jövőben egy világbajnokságon pályaépítő lenni: “Mindegy melyik kategóriában. Persze, legjobb lenne a Formula 1-nek, a négyesfogatnak építeni, de mint egyesfogathajtó, ezt a kategóriát is ugyan olyan fontosnak tartom. És persze a világbajnokságra vezető úton, nagy öröm lenne számomra a fentebb említett klasszikus versenyek egyikén is építeni!”

Forrás: PferdeWoche. Szerkesztette: Hoefnet


Michael Mayer pályaépítő asszisztensként a genfi világkupán
Fotó: Krisztina Horváth