2 április 2020

A Hoefnet csapat bemutatása: Cindy: ‘Büszke vagyok arra, amit elértünk’

A Hoefnet jövőre lesz 25 éves és 133.000 látogatóval a világ egyik legnagyobb fogathajtással foglalkozó honlapjává nőtte ki magát. De kik is azok, akik ezt megvalósítják? Szeretnénk bemutatni a Hoefnet csapatát. Először is Cindy-t: alapító, tulajdonos, szerkesztő és főszerkesztő.

Kissé 'elszabadult' hobbi

“1996-ban kezdtük a Hoefnetet, ami egyébként patkolókovácsok listája volt (hollandul a hoef patát jelent, szerk.) és most egy óriási honlap, négy nyelven. A Hoefnet számomra egy ‘elszabadult’ hobbi, persze jó értelemben és összekapcsolódik a versenyszervezéssel, ami a fő tevékenységem. Szerencsére egy kiváló csapat van a hátam mögött és együtt biztosítjuk a Hoefnet aktualitását. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Hoefnet az egész világon ismert és elismert.”

Általános koordináció

„Minden beérkező emailt és üzenetet én kezelek, majd továbbítom ezeket valamelyik segítőmnek, akik gondoskodnak arról, hogy az aztán felkerüljön a honlapra. Rengetek emailt kapunk hírekkel, fényképekkel, eredményekkel amiket mind-mind fel kell dolgoznunk. A honlap fejlesztését és a javításokat is én tartom szemmel, amit a We/Provide-al közösen viszünk véghez. Az eredmények közlése kétféle módon történik: ha a versenyen tevékenykedő versenyiroda Philippe Lienart programját használja, akkor az automatikusan küldésre kerül a honlapra, ha emailen érkeznek eredmények és startlisták, ezeket nekünk kell manuálisan publikálni. Én magam is szoktam híreket írni és ezeket aztán a többiek lefordítják.”

Első kézből

„A mindennapi életben nemzetközi versenyek, valamint Világ- és Európa-Bajnokságok versenyirodáit csinálom Hollandiában és a világ minden táján. Így első kézből értesülök minden fogathajtással kapcsolatos hírről. A versenyek alatt természetesen a versenyirodai teendőkkel vagyok elfoglalva, ilyenkor nem én szoktam a híreket írni, hanem a kollégáim, Gemma vagy Magda.

Az FEI Fogathajtó Világkupa 2001-es indulása óta részese vagyok a fedeles versenyeknek. Először az FEI sajtóközleményeit írtam, aztán később hivatalos FEI „kapcsolattartó” lettem a versenyeken. Így továbbra is tudom folytatni a hírközlést a Hoefneten.”


Cindy számtalan nemzetközi versenyen lát el versenyirodai tevékenységet, ahol Krisztina is a segítségére van

A fogathajtás élvezete

‘Korábban több nemzetközi fogathajtónak voltam a segédhajtója. Hobbiból néha én is hajtok és élvezem a fogathajtást amikor a szabad hétvégéken néhány ismerősömmel elmegyünk kocsikázni.’

Olvass többet Cindy tevékenységéről a www.head2tail.nl honalpon.


Minden évben Cindy az egyik segédhajtója aachenban a bemutató hajtóként induló Wolf von Buchholtz argentín bárónak, akinek régen sokáig a segédhajtója volt.
Fotó: Marie de Ronde-Oudemans

Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.