10 március 2020

Lázár Zoltán visszatér a fogathajtó sportba

Lázár Zoltán, kilencszeres fogathajtó világbajnok két év kihagyás után 2020-ban visszatér a nemzetközi fogathajtó sportba. Célja: dobogóra állni a 2021-es Négyesfogathajtó Európa-bajnokságon Budapesten.

Lázár Zoltán és Tóth Tamás
Fotó: Krisztina Horváth

Mivel fogalkoztál az elmúlt két évben, hajtottál fogatot ez idő alatt?

Nem hajtottam, viszont lovakkal foglalkoztam. Minden napom úgy kezdődik, hogy a Lovasparkban végig megyek az istállón, megsimogatom a lovakat és így is fejezem be este, amikor hazafelé megyek. Nem hajtottam fogatot, mert olyan sértettnek éreztem magam Lipica után és olyan rosszul esett ami ott történt, hogy nem akartam hajtani. Egyszer hajtottam, amikor a Nemzeti Lovarda megnyitója volt, melyet Miniszterelnök úr adott át. Akkor befogtam a lovaimat és egyébként imádtam, hiszen ebben éltem az életemet.

Lassacskán csillapodtak az indulatok bennem, bár én úgy gondoltam, hogy soha többet nem fogok fogatot hajtani. Igazából a fiamra szerettem volna koncentrálni, fiatal lovakat akartam kiképezni, viszont nem a fogatsportra hanem díjugratásra. Az istállónk is ami korábban a mi rendelkezésünkre állt, ugrólóval volt tele.

Ezután jött a 2021-es Európa-bajnokság rendezése, melynek következtében testvérem Vilmos és Tóth Tamás beszéltek rá, hogy kezdjük újra. Úgy érzem, hogy kötelességem az, hogy ebben részt vegyek és persze szeretném is.

Vásároltam új lovakat, valamint megvannak a régi lovaim is. Minden pillanat amit a lovaim mögött töltök, az boldogság és rájöttem, hogy nekem ez tényleg hiányzott.

Milyen lovak vannak az új fogatodban?

Nem lipicai lovak, hanem holland és német pej és fekete lovak. Őket Magyarországon és külföldön vettem. Jelenleg 12 lovam van amivel készülök, de folyamatosan keresek és szeretnék minél jobb lovakra szert tenni, ami nehéz mert nagyon kevés jó ló van.

Mik a terveid 2020-ban és 2021-ben?

Nem egyszerű, de az első magyarországi versenyen biztosan el fogok indulni. Számomra ez egy felkészítő év lesz, hiszen a célom az a 2021-es Európa-bajnokság. Három, négy olyan verseny lesz, ahol szeretnék elindulni jövőre. Vecsésen újra lesz verseny, ott mindenképpen. Ezen kívül valószínűleg Aachenban és esetleg Valkenswaardban.

Azt, hogy az idei világbajnokságon Kronenbergben elindulok-e, még nem tudom. Ha úgy érzem, hogy esélyem van a dobogóra felállni, akkor ott leszek. Ha úgy érzem, hogy nem, akkor valószínűleg nem leszek ott. De bízunk benne, hogy igen, hiszen azért dolgozom, hogy fel tudjak állni a dobogóra.
A 2021-es évben pedig a teljes szezonban szeretnék versenyezni.



Fotó: Rinaldo de Craen

Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.