29 július 2018

Bram Chardon, IJsbrand Chardon és Koos de Ronde utaznak Tryonba

A CAIO Aachen aranyérmes holland csapata indul majd Hollandia szineiben az amerikai Tryonban megrendezésre kerülő Lovas Világjátékokon. Ezt ma a Holland Lovas Szövetség sajtótájékoztatón jelentette be.

2010 óta először történt szerepcsere a holland négyesfogathajtó csapatban világversenyen. 2010-től kezdődően IJsbrand Chardon, Koos de Ronde és Theo Timmerman nem találtak legyőzőre egyetlen Európa- és Világbajnokságon sem. Harry de Ruyter aranycsapata idén „új” fiatallal erősödött, hiszen a 2016-ban nagy négyesfogatra átült Bram Chardon kiváló eredményeinek köszönhetően helyet kapott a háromfős csapatban. Előző héten ismét bebizónyította, hogy oda kell rá figyelni, hiszen Aachenban a győztes IJsbrand Chardon és Boyd Exell mögött a harmadik helyet szerezte meg összetettbe élete első aacheni versenyén.

A négyesfogathajtók számára szeptember 20-án, csütörtökön kezdődik a lovas világjátékok Tryonban, az állatorvosi kontrollal, melyet 21-én pénteken a díjhajtás és 22-én a maratonhajtás követ, majd 23-án az akadályhajtás zár.


A holland csapat Aachenban: Bram Chardon, IJsbrand Chardon és Koos de Ronde
Fotó: Marie de Ronde-Oudemans