15 április 2021

Beszélgetés…….Christian Plücker-el!

A fogathajtó sport szerencsés, hogy számtalan olyan ember volt részese, akik mély nyomokat hagytak a következő nemzedék számára. A Hoefnet ebben az interjúsorozatban ilyen, már nem aktív, de a sportban korábban jelentős szerepet betöltő személyekkel beszélget, ebben a részben Christian Plücker-el.

Tíz évvel ezelőtt a német Christian Plücker (1981) rendkívül sikeres volt a nemeztközi négyesfogathajtók mezőnyében. Egészen 2014-ig tagja volt a német négyesfogathajtó válogatottnak, de időhiány és a családi vállalkozásban vállalt szerepe miatt azt a döntést hozta, hogy abbahagyja a versenysportot.

Édesapja mint példakép

A pékmester és üzleti közgazdász Christian, ikertestvérével Malte-val közösen, a több mint 100 éves családi malom és pékség tulajdonosa és ügyvezetője.

Christian felelős a kenyér és egyéb pékáruk gyártásáért. Édesapja Walter Plücker (1955) még mindig aktívan tevékenykedik a cégben. Cégtulajdonosként, elhivatott lovasként és négyesfogathajtóként Walter volt Christian inspirációja és tanítója. Walter bronzérmet nyert az 1996-os hesseni bajnokságban és ott volt a 2000-es wolfsburgi világbajnokságon. Nem volt tehát meglepő, hogy Christian már 17 évesen kettesfogattal versenyzett és 2004-ben átvette édesapja négyesfogatát is. A gimnázium, a hadseregben való szolgálat és a szakképzés után Chrsitian 23 évesen megnyerte a hesseni bajnokságot.



Fotó:

Az utánpótlásból a válogatottba

Christian édesapja lovaival, név szerint: Boss, Lucky, Vagabund, Rascal, Iwan, Schicco és Feiner Kerl-el került be a német utánpótlás csapatba. Őt és a további akkori tehetségeket Raphael Tobiast, René Poensgent, Georg von Steint, Christian Scheidt és Michael Brauchlet Michael Freund edzette. Christian 2014-ig tagja volt a német szűkített keretbek és továbbra is Michael Freundal dolgozott tovább az évek során. Walter nagy szerepet játszott az utánpótlás kiválasztásában és nagyon sok tehetséget karolt fel és szponzorált abban az időszakban.

Német bajnokság

2005-ben Nunsdorfban indult az első Német Bajnokságán Christian. A 2010-es német bajnokságban Lähdenben ezüstérmet szerzett az aranyérmet szerző házigazda Christoph Sandmann mögött. „Nagyon büszke voltam az első bajnoki érmemre. Először itt volt az, hogy minden a terv szerint történt! Addig a pillanatig sosem sikerült azokat a lovakat hajtanom akiket szerettem volna, mert mindig valamilyen sérülés közbeszólt. Jómagam is több hónapig egy kézsérüléssel küszködtem, így még különlegeseb volt, hogy részt vehettem a bajnokságon és ezt az eredményt elérhettem.”

A 2013-as utolsó német bajnokságon ami résztvett a negyedik helyet szerezte meg Christoph Sandmann, Michael Brauchle és Daniel Schneiders mögött.


Christian Donaueschingenben 2013-ban

Fiatal és tapasztalatlan

Michael Freundnak köszönhetően Christian szabadkártyát kapott a 2008-as stuttgarti fedeles világkupára. Amikor épphogy lemaradt az összevetésről a versenyt később megynerő Dobrovitz József mögött, még IJsbrand Chardon is gratulált neki a teljesítményéhez, aki második lett a versenyen.

Christian számára a négyesfogathajtás a fogatsport Forma 1-je. Az aacheni maratont több mint 30.000 ember követte végig. Az, hogy ott versenyezhetett egy megtiszteltetés volt számára.

Nemzetközi sikerek

Az akkori szövetségi kapitány Ewald Meier kezei alatt Christian megnyerte a CAIO Aachen akadályhajtását 2008-ban. A későbbi szövetségi kapitány Karl-Heinz Geiger vezetésével 2012-ben 15. helyével a legjobb egyéni német versenyző volt Aachenban. A 2012-es Négyesfogathajtó Világbajnokságot követően, ahol Christian 15. lett, utolsó megmérettetése az izsáki Európa-bajnokság volt 2013-ban. A díjhajtásban és akadályhajtásban elért jó eredményeit követően, a maratonhajtásban fel kellett adnia a versenyt. Mindenki számára meglepetés volt, amikor bejelentette 2014 elején, hogy abbahagyja a versenyzést.


2008-ban Christian megnyerte az akadályhajtást Aachenban
Fotó:

Versenyről vissza a munkába

Több okai is volt annak, hogy Christian a versenyzés abbahagyása mellett döntött. Feleségével 2014. áprilisára várták második gyermeküket, valamit a családi vállalkozáson belül is egyre több teendője volt.

„Egy amatőr versenyző voltam, aki nemzetközi szinten versenyzett. Nagyon nehéz volt összeegyeztetni. A minőségellenőrzést a vállalkozásunkban lehetetlen telefonon keresztül lebonyolítani. Amikor vasárnap este hazaértünk a versenyről, egyből a pékségbe mentem, ahol éjszakai műszakban voltam. Nagyon megterhelő volt. Azon kívül, hogy a kvalifikációs versenyek száma megnőtt és ott volt még az Európa-bajnokság is, az évi nyolc versenyből végül tíz is lett. Egyszerűen lehetetlen volt, hogy szerdától vasárnapig ennyi héten keresztül távol legyek a munkából. Ezért döntöttem úgy, hogy abbahagyom a versenyzést.”

Négyesfogattól a póniig

„A legjobb dolog ebben a sportban az volt, hogy a családommal együtt művelhettem. A családom a legfontosabb maradt számomra, csak most lovak nélkül. A fogathajtás már nem jön szóba számomra, de a feleségemnek és a gyermekeimnek van egy sportpónija és egy shetland pónija. A Shetland pónit Mäxchen-nek hívják és eredetileg Marco Freund fogatában versenyzett.”


A Plücker család négy generációja. Balról jobbra: Christian Plücker feleségével és legkisebb lányukkal, édesanyja Regina Plücker egyik unokájával, Christian nagymamája, testvére Malte R. Plücker és Walter Plücker a harmadik unokával
Fotó:

Kapcsolat a fogathajtókkal

Az elfoglaltság ellenére Christian még mindig kapcsolatban van egykori fogathajtó kollégáival. Gyakran beszél Michael Freunddal, Christoph Sandmannal, Georg von Steinnel és René Poensgennel: „Még mindig követem a négyesfogathajtást és a versenyeket. Szeretem támogatni a versenyeket és gyakran segítek be a lähdeni versenyen és nézem az aacheni vagy donaueschingeni versenyeket.”

Szöveg: Eberhard Platz. Szerkesztés: Hoefnet


A 2008-as Négyesfogathajtó Világbajnokságon Beesdben
Fotó: Rinaldo de Craen

Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.