14 szeptember 2018

Drebkau 2018: Hölle Martin az élen

Tegnap és ma került lebonyolításra a díjhajtás a drebkaui nemzetközi kettesfogathajtó versenyen. Szerencsére az eső a nap folyamán elkerülte a helszínt, így mindenki ideális körülmények között tudott hajtani. A kettesfogathajtó világbajnoki cím védője Hölle Martin nyerte a díjhajtást, megelőzve Marco Freundot és Lars Schwitte-t. A házigazda Sandro Koalick a hatodik helyen végzett, míg édesapja Torsten a 12. helyet szerezte meg.

Hölle Martin a 9 éves KWPN Eppie-t és a 7 éves szintén KWPN Gabber-t hajtotta fogatában. A nemzetközi zsűri mind az öt tagja első helyre tette Martint, aki végül 36.40 hibaponttal győzött. Marco Freund több mint kilenc pont hátránnyal követi őt a második helyen.


Hölle Martin
Fotó: Dr. Jürgen Schwarzl

A versenyzőket egy szépen megtervezett maratonpálya várja holnap, nyolc akadállyal, melyeket Fintha Gábor tervezett. Az akadályok nagyon közel helyezkednek el egymáshoz, így könnyen követhetőek a nézők számára.

A kilátogatók számára többféle rendezvény, étel és ital lesz majd a kínálaton a teljes hétvége folyamán.

Kattintson ide a startlistákért, eredményekért és fényképekért.