10 január 2022

Nicke Pålsson visszavonul az FEI bíráskodástól

45 év után a fogathajtásban, melyből 17 évet FEI bíróként funkcionált, Jan-Erik (Nicke) Pålsson úgy döntött, hogy visszavonul az FEI bíráskodástól. Nicke edzői munkásságát ugyan úgy folytatja nemzetközi szinten.

Nicke (1950) 1979-ben kezdte négyesfogathajtó pályafutását, miután a díjugratásról fogathajtásra váltott. Nicke 1980 és 2006 között minden Négyesfogathajtó Világbajnokságon sikeresen képviselte Svédországot, majd abban az évben visszavonult az aktív versenyzéstől. A legnagyobb sikerét 1990-ben érte el, amikor testvérével Christer-el és Tomas Erikssonnal hazai közönség előtt csapat aranyérmet nyert a stockholmi Lovas Világjátékokon. 2000-ben Wolfsburgban megismételték ezt a sikert, ott Fredrik Persson váltotta Christer-t a csapatban.

Nicke már a versenyzői visszavonulását megelőzően FEI bírói státuszt szerzett, majd a 2012-es Diana Brownlie-nál elvégzett FEI kurzust követően az egyik legelismertebb és legtöbbet felkért FEI bíró lett.

"Nem tudtam, hogy haza tudok-e menni"

„Nagyon élveztem minden percét a bíróként eltöltött éveimnek,” mondta Nicke. „De a járvány miatt egyre nehezebb lett a bíráskodás. Néha az sem tudtam biztosan, hogy az utazási feltételek miatt, haza tudok-e menni egy-egy versenyről. Többször feltettem magamnak a kérdést, hogy miért csinálom még mindig és arra jutottam, hogy most jött el az idő, hogy abbahagyjam a bíráskodást.”

Aachen a legkülönlegesebb

„A legkülönlegesebb verseny ahova valaha meghívást kaptam, az nem is kérdéses, hogy Aachen volt. 28 évig versenyeztem ott, nagy megtiszteltetés volt, hogy bíróként visszatérhettem. Ez a legjobb verseny a világon és büszke vagyok, hogy részese lehettem. Nagyon szerettem az USA-ba járni és ott bíráskodni, valamint edzéseket tartani.”

Nicke megszámlálhatatlanul sok nemzetközi verseny főbírója és zsűritagja volt, számtalan FEI bajnokságot beleértve. Így például ott volt többek között a 2015-ös aacheni, 2017-es göteborgi és a 2019-es donaueschingeni Négyesfogathajtó Európa-bajnokságokon, a mezőhegyesi Fiatal Lovak Világbajnokságán több éven át, a 2018-as Tryon-i Lovas Világjátékokon és a 2021-es kronenbergi Kettesfogathajtó Világbajnokságon.

Nicke nagyon fog hiányozni bíróként a versenyekről, de edzőként még biztosan sokat fogunk vele találkozni!



Fotó: Krisztina Horváth

Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.