13 június 2019

Beekbergenben épít a Kettesfogathajtó Világbajnokság pályaépítője

Idén új pályaépítője lesz a beekbergeni nemzetközi versenynek (június 27-30.). Barry Hunter tervezi a maratonhajtás akadályait és építi meg az akadályhajtó pályát. A rendezőség azért a britet kérte fel, mert az idei Kettesfogathajtó Világbajnokságra is őt jelölte ki az FEI.

A 70 éves brit a nyári időszakban Európában, míg télen Floridában él nyugdíjba vonulása óta. A ’80-as években ismerkedett meg a fogathajtással és éveken keresztül Nagy Britanniában versenyzett egyesfogattal. A ’90-es évek végén először rendezett versenyt az Alnwick-i kastélyban, melyet hét éven keresztül sikeresen folytatott. Ekkor kezdett pályaépítőként dolgozni. 2004. óta nemzetközi pályaépítő, 2010-ben lépett előre 4-es szintre. Nagy Britannián kívül számtalan európai és amerikai versenyen tevékenykedett pályaépítőként, így például Lowther, Sandringham, Royal Windsor, Catton Hall, Sunshine State, Little Everglades, Shady Oaks, Katydid és Hermitage.

Világbajnokságok

2011-ben pályaépítője volt a conty-i Kettesfogathajtó Világbajnokságnak, 2013-ban pedig a Fiatal Fogathajtók Európa-bajnokságának Szilvásváradon. 2014-ben és 2016-ban ő tervezte a sandringhami és beesdi Parafogathajtó Világbajnokságok pályáját. 2017-ben a göteborgi Négyesfogathajtó Európa-bajnokságon, valamit 2018-ban a Kisbér-ászári Fiatal Hajtók Európa-bajnokságon épített pályákat. Idén az ő feladata a drebkaui Kettesfogathajtó Világbajnokság pályája.

Jellegzetesség

Minden pályaépítőnek megvan a saját stílusa: „Az a célom, hogy minél több lehetőséget tudjak biztosítani a versenyzőknek azért, hogy ne csak a hajtó képességeiket teszteljem, hanem az akadályra való rálátásukat is. Adottak a versenyzőknek a folyamatos vonalvezetésű utak és a technikás fordulók is; ez kiváló teszt lesz arra, hogy a versenyzők fel tudják-e becsülni lovaik kapacitását,” mondta Hunter. És az akadályhajtás? „Az akadályhajtó pálya egyrészt a lovak hajlékonyságát, másrészt a hajtók pontosságát fogja tesztelni. Sok forduló lesz a pályán, de az ívek úgy lesznek kialakítva, hogy jó tempóban és folyamatosan tudjanak menni a hajtók. Több opció lesz rövidebb és hosszabb ívekre.”



Fotó: Krisztina Horváth