23 március 2020

Saskia Siebers: ‘Készen álltam az idei szezonra’

A koronavírus-járvány következtében hozott szabályozások nagy hatással vannak a lovassportokra. Ebbe beletartozik a fogathajtás is, hiszen napról napra egyre több, a tavaszi szezonra tervezett fogathajtó versenyt mondanak le a rendezők világszerte és itthon is. A Hoefnet a holland egyesfogathajtóval Saskia Siebers-el beszélgetett a koronavírus hatásairól és az egyesfogathajtó világbajnokságra való felkészüléséről.

Saskia Siebers 2018-ban egyéni ezüst- és csapat aranyérmet nyert a kronenbergi Egyesfogathajtó Világbajnokságon és készen állt az idei szezonra. Az egyesfogathajtók idén a Pau-ban megrendezésre kerülő Egyesfogathajtó Világbajnokságra készülnek: “Teljesen készen álltam az új szezonra. A lovak egészségesek és előre elterveztük a versenynaptárat is azért, hogy minél több versenyre el tudjunk menni felváltva Axel-lal és Guus-el. Azért szeretnénk minnél több versenyre eljutni, hogy ne essünk ki a ritmusból. Guus-el egyre többször akarunk versenyezni, így Axel-t sem terheljük túl. Ez a korona-járvány kicsit beleszólt a terveinkbe, viszont minket közel sem annyira érint ez az egész, mint azokat, akik közelről élik át ezt a krízist. Ez egy nagyon szomorú helyzet.”


Saskia és élettársa John Castelijns ezüstérmet nyertek Axel-lal a 2018-as világbajnokságon
Fotó: Krisztina Horváth

Biztonság

Saskia a mindennapi életben gyógytornász és szerencsére folytathatja a munkáját: „Azok az emberek, akiknek és akikkel dolgozom, még mindig mentesek a koronavírustól, de természetesen mindenütt meghozták a szükséges intézkedéseket. Tehát most csak a sürgős esetekkel tudunk foglalkozni. Ez elsősorban azokra az emberekre vonatkozik, akiknek például műtét után rehabilitációra kell járniuk, különben nem mehetnek haza. Általában nagyon sokat dolgozom idős emberekkel, de ezt leállították és látogatási tilalmat is bevezettek.”

Felkészülés a világbajnokságra

„Most mindkét lovam nagyon jól megy és ezt fenn szeretném tartani. Tovább készülök és motivált vagyok. Készen álltam és még most is készen állok. Beneveztem a saumuri versenyre júniusban, de persze nem tudhatjuk, hogy ezt a versenyt megtartják, vagy törlésre kerül. Mindenesetre örülök, hogy még lehet és tudunk készülni a lovakkal.”


Saskia Guus nevű lovával a 2019-es paui tesztversenyen
Fotó: Nicolas Hodys

Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.