23 május 2019

Ismét több fogathajtás Riesenbeckben

Miután sikeresen lezajlott a tavalyi Riesenbeck International verseny, ahol három szakág versenyét rendezték egyszerre, a rendezőség úgy döntött, hogy minden évben kibővíti programját. Ezzel kívánják még színvonalasabbá tenni tradícionális versenyüket. Ez azt jelenti, hogy idén még több fogathajtás kerül a június 21-23. között megrendezésre kerülő verseny programjára.


A német négyesfogathajtók nem csupán a Riesenbecki Derbyben versenyeznek nemzetközi kollégáikkal, hanem a német bajnoki címért is harcolnak. Pénteken 21.00 órától kerül megrendezésre a pontgyűjtő akadályhajtás, amely extra versenyszám a hajtók számára a díjugrató stadionban.

Szombaton a legjobb kettesfogathajtók kezdik a maratonhajtást a Surenburgeri erdőben, akiket a négyesfogathajtók követnek.

„A nézők nagy része több fogathajtást szeretett volna látni Riesenbeckben és ezt a kívánságot teljesítjük idén. A célunk az, hogy minden évben jobbak legyünk és jó versenyt biztosítsunk mindenki számára,” mondta a rendező Ludger Beerbaum.

Kattintson ide további információért