27 október 2019

Pau 2019: „A lovastusa lehetőségeket kínál az egyesfogathajtásnak”

A múlt hétvégén Pauban rendezett nemzetközi egyesfogathajtó versenyen nagy figyelmet fordítottak a jövő évi Egyesfogathajtó Világbajnokság előkészületeire, melyet ugyan ezen a hétvégén, 2020. október 21-25. között rendeznek. A rendezők kiemelt figyelmet fordítanak a fogathajtó versenyre, melyet egyszerre rendeznek egy 5*-os lovastusa versennyel.

"A lovastusa lehetőségeket kínál az egyeesfogathajtásnak"

Az előzetes számítások szerint körülbelül 60 lovastusa, és 60-70 egyesfogathajtó érkezik jövőre Pauba, melyet a világ hat legjobb lovastusa versenyei között tartanak számon. A 2013-as Pónifogathajtó Világbajnokság alatt nem volt lovastusa verseny, viszont jövőre a világbajnoksággal egyidőben rendezik azt.

A rendezők nagy figyelmet fordítanak a versenyzői kemping nagyságára, amely most kisebb, mint a várható versenyzői létszám. A füves pálya, melyen a díjhajtást rendezték a fogathajtóknak idén nem volt ideális és a melegítőpályák száma sem volt megfelelő. Ezekre a rendezők már megtalálták a megoldást, így a körülmények megfelelőek lesznek a jövőévi világbajnokságon.
A maratonakadályok világbajnoki színvonalúak kell, hogy legyenek. Az amerikai Richard Nicoll a világbajnokság pályaépítője és idén is ott volt Pauban, hogy a jövő évi terveket megálmodja: „Pau egy kivételes lehetőség arra, hogy hatalmas közönségnek mutassuk meg az egyesfogathajtást,” mondta Nicoll. „A lovastusa rengeteg embert vonz a helyszínre és ezáltal ezeknek az embereknek lehetőségük van arra, hogy megismerkedjenek az egyesfogathajtással. Még az is lehet, hogy ezután elkezdenek fogatot hajtani az emberek!”

Az egyik maratonakadályt a stadionban építik fel, ahol az akadályhajtás is rendezik.


Richard Nicoll

Plusz pontok

A stadion kiváló homokos talajjal rendelkezik, ahol 2013-hoz hasonlóan, kettő helyett, egy maratonakadályt helyeznek el. Az állatorvosi kontroll helyszíne a lelátó előtt, szintén megfelelő. Az állandó istállók is egy nagy plusz pont a paui helyszínen. A nagy boxok kiválóak a lovak számára, csak úgy mint a szilárd talajú ló- és kocsimosók. Önkéntesekben sincs hiány Pauban. A rendezők lovas, agrár és kommunikációs képzésben részvevő hallgatókkal egészítik ki csapatukat, akik kiválóan végzik munkájukat.
Egy profi stáb biztosítja azt, hogy a paui versenyt végig élőben lehet követni az interneten és a Facebookon keresztül.

Minden jog fenntartva. A honlapon található információk átvétele forrásmegjelölés és az info@hoefnet.nl-re küldött előzetes engedélykérés nélkül nem engedélyezett.